Mesevilág(?)

Szinetár-Bereczky musical duett esten voltam nemrég. A férfi-nő felállásból gondolom sejthető, milyen témájú dalok voltak főleg. Musical, rajzfilm...ami belefért. Már régen történt meg velem ilyesmi, és rájöttem kicsit hiányzik. Hiányzik, hogy hagyjam magam elvarázsolódni. Úgy, ahogy már régen nem hagytam. Abban a világban minden tiszta és átlátható. A nő az nő, a férfi férfi, a szerelem szerelem. Nem futnak előle, nem játszmáznak, nem manipulálgatnak, nem hazudoznak, nem titkolnak. Bevállalják. Önmagukat, az érzéseket, egymást, teljes mellszélességgel. Senki nem agyal azon, hogy ki mit mondott, és azt vajon tulajdonképpen hogyan értette, és végül mit is jelent akkor ez igazából? Mert ez a három manapság csak ritkán egyezik. Hát nem erre vágy(t)unk mind? Van olyan kislány, aki titkon nem akart hercegnő lenni? És ez ma mind csak mese. Csak színpadra állítva, megrajzolva létezik, tele hanggal, fénnyel, színekkel... Szétnézek a mai világban: álarcok mögé bújunk, félünk, árnyékmeccseket játszunk, felületesek vagyunk, menekülünk. Hogy mi elől? Amit úgy hívnak ÉLET. Az ember visszanéz és rájön, hogy annyira próbálta/próbálja bevédeni magát a fájdalomtól és a csalódástól (így keresvén a boldogságot), hogy közben a legfontosabbakat elfelejti: élni és boldognak lenni! Persze rendben van. Ők színészek ebből a világból, szerepet játszanak a színpadon. De amikor egymásra néznek, ott van a szemükben a ragyogás, annak a másik világnak a fénye, ami már nem eljátszható. Akkor mégsem "csak" mesevilág? Bárkinek is, köszönöm az élményt! Varázslatos volt!