Ácsorgás, tömeg, halk űrzene. A tömeg halkan mormog, az izgalom tapintható a levegőben. Itt vagyok! Tényleg itt vagyok! Erre vártam már kb. 10 éve. És egyszercsak ott volt...
Már a belépője sem volt egyszerű. A hétköznapi emberek lazaságával sétált végig a küzdőtéren. Mennyi esélye volt, hogy pont arra jön ahol én állok???? És jött. Lépnem kellett egyet, nehogy nekem jöjjön. Észre se vettem, már nyúlt felé a kezem. A mozdulaton magamban nagyot röhögtem, sose voltam egy sztármániás-tapogatós rajongó. De hát azért mégis már. Ott volt kb. 20 cm-re tőlem. Muszáj volt hozáérnem :) Ilyen csak egyszer van az életben.
A varázslat már a "hangolás"-nál érezhető volt, aztán egyszercsak elkezdődött. Mintha egy láthatatlan zenekar karmesterét láttam volna. De nem integetős, vezénylős karmestert. Hanem aki egyenként odáll a zenészek mögé, saját kezével bele-belenyúl a játékukba. Vezeti a kezüket, finomítja a hangzást szívvel-lélekkel. Bár hol itt volt, hol ott, nem kapkodott. Mintha táncolt volna a hangszerek között. Minden gombot és tekerentyűt személyesen ismert. Babusgatta, csavargatta, szeretgette őket. Hol finoman, hol erőteljesebben. A legszebb számomra az a furcsa szerkentyű volt, amiből a karja levegőben való mozgatásával csalt ki női szoprán-ének szerű hangokat. Biztos van a jelenségnek valami rádiós-gerjedős-elektromos-mágneses magyarázata. De mennyivel többet mond az, hogy még a "levegő" is zenélt, énekelt a keze alatt. A képek, a fények, és a tükör pedig egyszerűen fantasztikus látvány volt. Nem hittem volna, hogy lehet másfél órán keresztül a talpamtól a fejem búbjáig lúdbőrőzni. Néha azon kaptam magam, hogy kicsordultak a könnyeim. Gyönyörű volt!
Az utcai zenész srác maga volt a profizmus. Lazán, egyszerűen kongatta a "wok"-ot. Hány óra pszichológus lesz, mire feldolgozza az élményt, hogy egyik nap az utcán zenél pár forintért, másnap meg az Aréna színpdán a Mesterrel? Ő pedig alázattal és barátsággal fogadta, a kollégának kijáró tisztelettel. Szép jelenet volt. :)
Aztán egyszercsak vége lett. De a zene bennem nem múlt el, csak lehalkult. Álmomban elkísért. Mindenfélét álmodtam, de valahogy végig ott szólt a háttérben, szívdobogás halkan ez a varázslatos hangzás.
A bátyámnak ezúton is köszönöm, hogy ilyen ajándékot adott nekem. Felbecsülhetetlen érték, és emlék lesz. Köszönöm!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése