Hosszabb-rövidebb ideig tart, míg az ember átér az ébrenlét és az álom közti folyosón. Ingatag tudatállapot, idegeimet túlfeszítő időszakokban olyannak érzem ezt az utat, mintha oda-vissza rángatnának az átjáróban. Közben elhagyok egy csomó képet, színt, neveket amik teljesen véletlenszerűen összekapcsolódnak és ez még nem álom, annál rövidebb, csak egy benyomás amit néha felfogni sincs időm, mert hirtelen átérek. Ezt most valamiért megjegyeztem:
„- Szia Borsó, jó lenne majd valamikor találkozni, nem gondolod?”
„- Ne haragudj, én nem gondolom. Túl messzire kerültünk.”
Előkerült a zsebéből egy mérőszalag (ami kísértetiesen hasonlított a mai napon termelt EKG-szalaghoz –sic), hozzálátott lemérni lelkeink közti távolságot, vagy talán azt, h az az Egy mennyire vált szét. Rögzítette ahhoz a ponthoz, egy sarokhoz aminél oly gyakran láttam őt befordulni. És ahogy húzta ki a szalagot, méterenként felbukkant egy-egy ember: Norbi, Zsuzska, Récs….és akkor szétpukkant a kép……….
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése