2009. június 14., vasárnap
Nyár
Nem csoda, hogy az embernek télen van depresszióra hajló hangulata. Most már kilencig világos van, és ezt ki is szoktuk használni rendesen. Minden héten legalább kétszer le tudunk menni tollasozni, és ha kimarad egy-két alkalom, már hiányzik. Csináltuk már szélben, alacsonyan álló, vakító nap mellett, kánikulában. Volt, hogy a labda, mindkét ütő és egy üveg víz is fennakadt a fán, mert egyiket a másikkal próbáltuk földet érésre kényszeríteni.
Többször is volt olyan, hogy gyalog mentünk szórakozni a Deák térre, és onnan haza.
Én sokat járok bringával. Kopertát még nem kapta el a hangulata, de azért tekertünk együtt például a Margit-szigetre.
A "rendes" nyaralás idén nem jön össze, de a hétvégéket és a hétköznap estéket megpróbáljuk kihasználni, például fesztiválozással. Tegnap Bországgyűlés a Városligetben (kedvencek: Bock Rosé, Szekszárdi Merlot), tegnapelőtt cseh sörfesztivál (számomra megjegyezhetetlen márkák), múlt héten belvárosi fesztivál két napon át, előtte Villány és palkonyai feszt, jövő héten érdi feszt, majd Balatonalmádi. A Mezítlábbal is sokat mozdulunk ki idén, volt Ceglédbercel és Pécel, lesz Perkáta, Nyíregyháza és Ősi.
Csak attól félek, minél sűrűbb a nyár, annál keményebb lesz a hideg őszi eső és a téli sötét.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
És az feltűnt, hogy folyton piás megmozdulások vannak? :D:D Borfesztivál, Villány, sörfesztivál???? Alkeszkáim
2 tanú van a tegnapi bországgyűlésre, h ott voltak és ittak és ittak és ittak...
aztán, amikor ők elmentek, mi ittunk és ittunk és ittunk... :)))
Hát felnőttünk, ez van, nem járhatunk már Halász Juditra nyalókával meg szélforgóval. Bár a vattacukrot azért pusztítjuk még.
Ja, Modoc a sörön is ott volt (bocsi), de igaz, nem ivott sört, viszont egy félreértés miatt majdnem kért egy borjegyet, és emiatt majdnem hatalmas tömegverekedés tört ki, amiben majdnem sokan megsérültek.
helyesbítés: ivott 5 korty sört, ami ízlett neki, így rájött, h van olyan sör, ami ízlik neki.
a rájövések hétvégéje: aszittem, nem bírom a bort, főleg a sok vöröset. nem igaz! csak minőségit kell inni! ... egy cuki fiúval ;)
Cuki fiúval még nem próbáltam, de amúgy igaz :)
Megjegyzés küldése