A vasút melletti gyalogjárda két hete el van torlaszolva egy palánkokkal körbevett munkagödörrel. Ennek leküzdése az első reggeli feladataim között van.
Kökin a busztól a metró felé menet sok hete van keresztben egy 10 cm mély, eső idején vízzel telt aszfalthiány-sáv. Ezt sikerült már benéznem. Azóta jobban figyelek, és a felüljáró egy éve lerakott, méterenként felhólyagosodott gumiborításán is kevesebbszer botlok meg.
A négyes villamosról nem először maradok le a járművek véges térfogata és darabszáma miatt.
És a legújabb veszély- a forró aszfalt... Legalább egy zsinórt kihúzna valaki, hogy a fél órája leterített, még képlékeny aszfaltot ne az alulról felfelé arcomba sugárzó infrafluxusról vegyem észre.
Ezek (és persze a villamoson nekem tántorodó kéregető, a számba tömött szórólapok, a nyilvánosságra hozott előző esti gyomortartalmak, a kétperces bérlet-előszedés után rám se pillantó ellenőr, a minden barátságosságom ellenére még csak nem is köszönő cba-s néni) szépen megalapozzák a reggeli hangulatomat. A külföldi nyaralások után ezeket mindíg intenzívebben élem meg. Nem is csodálkozom a budapestiek nagy részének lelkivilágán, inkább azon, hogy ez az egész mennyire megszokható.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése