Hazautazás (18+)

A végén kezdem, igen, mert még friss az élmény.

A búcsúvacsora albán nyelvű étlapról véletlenszerűen választott kituggyami. Nyolc óra felé érkeztünk meg a Tirana melletti szállodába, ahol már visszatérő vendégnek kijáró tisztelettel köszöntöttek minket. Szinte azonnal elaludtunk, és reggel hétkor már talpon is voltunk. Induláskor még láttuk a tükörben Mics, a szállodatulajdonos-mindenes (legalább az ajándék Tokaji Aszú miatt kijáró) integetését. Majd Tirana, csúcsforgalom, kérdezősködés (Albániában a legritkább esetben raknak ki mimerrevan táblát, és gyakorlatilag Kresz sincs, aki elfér, az megy. Ja, és mindenki csak albánul beszél, ráadásul a bólogatás jelenti a nem-et, a fejrázás pedig az igen-t). Tiranát elhagyva kicsit elkezdett fájni a hasam, valószínűleg a vacsorának köszönhetően. Az Albán-Montenegrói határon már nagyon fájt. Volt már régebben ilyen hasfájós-görcsölős élményem, akkor az ágyon nyöszörögtem egy napig összetekeredve. Most volt alkalmam negyven fokos kocsiban, szerpentinen, egy ülésen kuporogva, térképet nézve is kipróbálni. Szóval kellemesen telt az út, még a szerb rendőrök is szórakoztattak öt euróért egy nem túl eredeti műsorral. Kb. 1400 km-t tettünk meg estig, 80%-ban szerpentinen. A magyar határon már alig fájtam, egy félliteres kólát szopogattam órákon át, aznapi étkezés gyanánt. Éjfél előtt egy kevéssel léptünk át „magyarba”. Épp csak elindultunk a határról, és a Kossuth-on felcsendült a Himnusz… Ez már megérkezés! De egyből jött is a kínzás: kilométerkövek… És ahogy az nálunk szokásuk: kilométerenként. Fenekünkben, derekunkban, agyunkban az ezernyi kilométer, éjfél elmúlt – és indul a visszaszámlálás, őrjítően lassan: 185…184…183… Baja. Még csaaaaaak? Aludni nem tudtam, kavargott az agyamban a megérkezés és az otthoni dolgok. Csak ne világítanának olyan erősen, zölden a lámpafényben! Talán sikerülne nem megnézni mindegyiket. Lassan azért fogynak. 127…126… Kalocsa. És egyszer, végre valahára: Pest Megye (Hát hogy menne már, kérem, hát a Pest az rá van kasírozva a Földgolyóra aszfaltbetonnal! Ugye.) És most itt ülök és írok, mert mást úgyse nagyon tehetek. Szerencsésen kibírtam hazáig, de ma éjjel a WC ötméteres körzetéből úgysem tudok eltávolodni.