Nyócker(gület)

Vannak rohadt napok, amikor a város összes házának repedéséből és sikátorából előkúszik a nyomor, a romlottság, az őrültség, úgy általában egy szociális munkás teljes ügyfélköre, akik sajnos nem őt, hanem téged találnak meg. Mindegy melyik oldalról kerülöd ki, neked megy és rádvakkant, ha jó napod van, le is köp, félrelök, olyan a lelkednek ez mint egy földcsuszamlás. Gyengébb napjaimon idegesen csavargatom ilyenkor a hajam, elkezdem piszkálni a bőrt a hüvelykujjamon, még gyengébben elszívok délutánra egy fél doboz dohányt. Ma erősebb voltam és végig azt a szempárt kerestem, akinek a tekintetében feloldódhatok, aki szintén velem együtt érzi de megnyugtat egyetlen pillantással, hogy Ne félj, mindjárt elmúlik. Megtaláltam. Egy röpke pillanatra ugyan, de olyan volt, mint egy tisztító árhullám, mely kimosott minden törmeléket a küszöbről. Egy srác állt az egyik villamosmegállóban. Hű. Ruha is volt rajta. Hű. Vöröskeresztes egyenruha. Hű. Volt nála egy nagy fekete sporttáska….és a Nagymadár a Szezám utcából egy plüssfigura formájában, lábain fején damil, ami egy kis kereszthez volt erősítve, amit a srác tartott és ahogy forgatgatta, úgy mozgott Madár is. Játszott vele a táskáján. Léptetgette, meg néha meghajolt.
Ha tudná milyen hálás voltam neki.
Amúgy vicces, mert az ilyen borult pillanatokat általában a kutyák tudják még bennem elmulasztani. Hálás tekintetet keresel egy nagyvárosban? Tarts kutyát!