Tegnap este. Éjjel....Áll a vonat. 10 perc, 20 perc, MI VAN MÁR??? Jön két ember fehér MÁV-os pólóban, cékla fejjel. Ajajj... Kinyitják az elektromos szekrényt:
-Te látod a hibát? Mert én nem.
Na mondom, egyhamar nem indulunk tovább. Állunk, várunk. Odakint tombol a vihar, hatalmas villámok, orkán erejű szél. És már elmúlt éjfél. Visszajön a fehér pólós. Esküszöm életemben nem láttam még ilyen vörös arcot! Azt mondja szálljunk át ez első kocsiba, az el fog indulni hamarosan. És zutty! Töksötét lett. Szuper. Bezárva éjjel egy űrvonatba, sötétben, egy rakás ideges ember között. Kész klausztrofóbia. Nyomják az ajtónyitó gombot, mint az idióták. És csodák-csodájára az nem működik az áramtalanított vonatban! Ki hitte volna? Próbáltam diszkréten jelezni, hogy bizonyára van kézi ajtónyitó is, nem hiszem, hogy áram nélkül itt kell megszáradni a vonatban. Végül sikerült kinyitni, persze a kézi nyitóval :) Árohantunk, szarrá áztunk, mert az még hiányzott. Mi a jó ebben? Az ilyen helyzetekben jól látod ki milyen ember. Ki hogyan reagál. Velem szemben a srác majd szétdurrant. Bal oldalon meg röhögött. Ami azt illeti én is. Kiderült, hogy közel lakunk, és nem tud hogy hazamenni. Elvittem kocsival. Olyan jó volt egy idegen emberrel (akinek még a nevét se tudom) beszélgetni. Barátságosan, viccesen, kedvesen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése