Violino

Szemerkél. Kezd beázni a cipőm orra. „Csepp-csepp csepereg”…pizzicato…mivan? –Khhm-khhm. Valaki megböki a vállam, hátranézek. Senki. Abban a pillanatban két ujj megszorítja az állam és előrerántja. Meglátom a tükörképem a villamos üvegében. Az ajtó mögött pedig egy kisfiút, aki egy frissen faragott hegedűcsigát tart a kezében a világ legboldogabb tekintetével.”Nem felejtettél el valamit?” Ó dehogynem, Kedves Koperta, valamit én is elfelejtettem megírni múlthét pénteken :-) Annyira, hogy az extázis legszorosabb meneteiben már a zenére sem tudtam figyelni, csak a szavakra, amik a fejembe tolultak…

Fodor Ákos: „a Hegedűről kevésnél is kevésbé szól, hogy „fa”, „bél”, „szőr”.”
Sötét, zordon lucos – öledben megpihenő bárány – izzadó kanca

Yehudi Menuhin: „Ha Isten, mint mondják, a maga képére teremtette az embert, akkor bízvást állíthatjuk, hogy az ember saját képére alkotta a hegedűt, helyesebben a nő képére, mert a hegedű gyönyörű istennő.”
S mint efféle teremtmény, oly bánásmódban részesül, mi neki éppen kijár: hajtják, űzik, gyötrik, az utolsó nyikkanásig lemarnak róla minden hangot. Van aki úgy játszik, hogy az ember azt hihetné, hogy közben éppen receptet olvas „még két tojás, 20 deka liszt”…a vonóval lapoz…Van aki – hogy ha akár egy hangot is vét Rajta – arcán torz fájdalom ül, és őszintén a bocsánatáért eseng…

Móra Ferenc: A hegedű
"Gyerek voltam még, Annak is aprócska.
Egyéb játékom Nem volt, csak egy ócska,Vén hegedű, mit Poros nyugalomban Leltem a lomban,Valamely sarokban. Az Isten tudja, Ott ki felejtette, Hol porlad a kéz, Amely odatette:De megörültem Én neki felette, Bár nem is sejtém, Mire való vóna.
Mellette nyűtten Hevere vonója.
Róluk a port biz Le se törülgettem Hanem azonnal Szolgálatba vettem:Lónak a hangszert, Kardnak a nyirettyüt. Mulattam vélük Hol külön, hol együtt, Mikor miképen Kivánta a játék.
Az igaz célra Rá mégse találék, Bármi csapongó A gyermeki elme.(Ó, ha ma olyan Félannyira lenne!)Megesett olykor, Persze akaratlan, Hogy vonómmal a Húrok közé kaptam:Zörgött, csikorgott, Kinosan sikongott, De nem kedveltem Ezt a fura hangot.
Egyszer azonban, Isten tudja honnan:Hozzánk egy vándor Egyszerre betoppan. Orcája sápadt, A ruhája tépve, Nem mertem nézni Ragyogó szemébe. Megáll előttem, A hegedűt nézi, Csak nézi, nézi S kezembül kivészi. Lágyan, szeretettel Lefujja porát, Megpengeti halkan A húrok sorát, Aztán szilajan Álla alá kapja, A tépett vonót A húrokra csapja, És húzza, húzza Egyre tüzesebben. Sohse hallottam, Ilyet életemben!
Olyan volt, mintha Röpitne hinta És rengve-ringva Szállnék föl a mennybe, Az Isten elejbe S kristályteremekbe Az angyalok serge Játszna velem. Aztán olyan volt, Mintha anyám Ringatna lágyan Szelid karán S már szenderegtem Lassú dalán, Mikor a vándor Ment, ahogy jött: lopva, Hegedűm dobva Szótlan a sarokba. Én meg sieték, Lázban dideregve, Csuda-hegedűm Zárni a szivemre. Esengtem neki, Kezem összetéve (Ki nem volt gyerek, Kinevethet érte): Hogy jöjjön elő aTündér, aki benneLakik s az elébb Szivem telezengte! Csak jöjjön elő Fátyolköntösében, Ahogy tanultam A dajkamesében, Csak jöjjön elő A drága, a fényes S ami az enyém, Minden az övé lesz! Csak jöjjön elő: Rimánkodtam egyre...S még szorosabban Szoritom szivemre.
A fa nyöszörgött, Mintha lelke lenne: Megtudom mindjárt, Hogy mi lakik benne? Faragó-fúró Szerszámot kerestem: A hegedűnek Húrjait leszedtem, Fájának vésőm Neki feszitettem S csak ahogy széttört Apró darabokra, Néztem zokogva A drága romokra. Ó, de nem a kárt, Nem a játék vesztit: Sirattam azt, hogy Nem találtam semmit...Azóta eljárt Az idő felettem, Nemcsak megnőttem, Hanem ez egyben, Meg is öregedtem: Hiába tanultam, Meg nem javultam, Máig se okultam. Ma is, ami szép Akad az utamba, Lelket keresek Gyerekésszel abba, Mindig apróra Bontogatom.
S a semmit mindig Megsiratom."

Lelket, halljátok??? Lelket! A hegedűnek lelke van! Egy darab fenyőág, ennyi tartja össze a világot…

Szá(s)zvíz

Életem egyik legjobb hangulatú képsorát akkor álmodtam meg, amikor becsöngettek az ELTE-n. Nem, nem akkor amikor rácsuktam a wc-ajtót az ujjamra, bár azt is az első szorgalmi héten sikerült összehozni, hanem már a 2. vagy 3. héten, amikor talán sejttan és etológia előadás között volt egy 4órás szünet, ím hazajöttem és elszundítottam. Egy hídon ébredtem, lelógott róla a lábam, lágy, meleg víz fodrozta körül. Felültem, feltürtem a nadrágszáramat mindkét lábamon és körülnéztem: amíg a szem ellátott, víz vett körül mindenfelé (most már a színét is meg tudnám mondani, Baricco Tengeróceánja volt), a víz fölött pedig egész szabálytalan irányba tekergőzött ez a mindössze fél méter széles híd vagy út, ami végig apró kék mozaikdarabkákból volt kirakva. Nem volt egyenes, föl és le kanyargott, itt szűkült, amott meg kiszélesedett, néha lelógott egy kicsit a víz alá. Szóval: szürke, borongós, „Bariccos” idő, meleg víz, kék mozaik. Ahogy haladtam, egy idő múlva az út körül falak kezdtek el emelkedni, gyönyörű boltívekkel nyúltak át egymásért, és mindez vastag ecsetvonásokkal hatalmas foltokkal kiszínezve. Amikor elhaladtam az utolsó boltív alatt is, a távolban a túlparton megpillantottam…a déli tömböt, de nem volt körülötte semmi, egy homokdűnés parton állt egymagában…
Abban az évben már járt egyszer itt a Hundertwasser kiállítás, jártomban-keltemben szokásos módon szkenneltem, és tekintetem csak egy pillanatra átsuhant a plakátján. És a képzeletem felépítette a többit. Akkor jött az igazi döbbenet, amikor az álmom után rákerestem a neten és a gugli halál pontosan olyan képeket dobott ki az épületeiről, mint amik között én álmomban sétáltam…idén megnézem, az tuti.

Vár Gesztes!

Egy kis képriport Z és Koperta legfrissebb élményeiről a Z további képei -ben!

Ágas

A legvadiújabb (és régebbi) ágasvári képek a Z további képei
oldalon!

Igyunk a derültségre!

Időtálló reklám

Figyelem, a budapesti számok ötjegyűek!

Tó Dohottya

sietve érkező perzselt/törött szárnyú angyalkák szárnyait meggyógyíTó, engem szegény antitét zongorára/furulára mindig türelemmel okíTó, hatalmasakat kaccanTó Dé Ó - NIS :-)

1980.10.09.

Minden kedves Dorottya nevű szerzőnknek boldog születésnapot! :)

(és utólag, és előre elnézést mindazon ismerőseimtől, akiknek valamit valamikor nem, vagy késve, mert végül is csak 2566 olyan program van a neten, amibe ezeket beírhatnám (és most meg is teszem))

nyerges vontatott

Gondoltátok volna? Negyed óra mire hazaértem bringával, pont ennyi ideig üldögélt egy muslinca a szemzugomban. Bár átsuhant a fejemben, h megállok egy visszapillantótükörnél és a piros hátsó vagy a sárga első villodzó lámpával megvilágítva magamat kipiszkálom, de mégis inkább tűrtem. És hogy eltereljem magamról a figyelmemet, képzeletben egy töltés mellett sétálva, egyszer csak leguggoltam és beletúrtam a földbe. Egy marék agyag, mindenki így indul, földből, csillagporból, szeretetből. Kiégett tégla lesz-e összecementálva a többivel? Vagy gondos művész kezei közé kerül, finom mívű eszközök formálják kezét, szemeit, szívét…? Nem sokon múlik. De rajtunk mindenképp.

kieg - program alján ló

Okt.20-21 - intenzív swing 7vége
Okt.27 - Kaláka (Marczibányi Tér)
Okt.29 - Korom Attila és Zselenszky (Nap!!!!!!!!!!!!) (Gödör)
Nov. 17 - Tündérground lemezbemutató (Gödör)

Nem színházalunk egyet novemberben?

Programajánló

Már kezdem rosszul érezni magam, annyira rég írtam ide. Most legalább egy kis ajánlót írok, ha mást nem is:
Okt.11. 18:00 - Mérő László (matematikus, több ismeretterjesztő könyv szerzője) beszélgetős estje az ELTE-n
Okt.18. - Lukács Béla (fizikus) a magyar nyelvről ad elő Székesfehérváron
Okt.23. - European Mantra (Borlai Gergő zenekara) a Gödörben
Okt.26. - Mezítláb koncert a Vittulában
Nov.2. - Másfél a Gödörben
Nov.9. - Másfél az a38-on
Nov.10. - Szkeptikusok országos találkozója Székesfehérváron

Ha bővül a kínálat, kiegészítem.

Bárkinek is: Nagyon köszönöm

Ma boldog voltam, nincs mese. Vagyis hogy egészen mesébe illő volt, hogy épp aznap teszek látogatást szeretett bárkámon, amikor Huzella Péter ad koncertet a Barlang-teremben. 14-kor kezdődött, 14.30 körül tudtam csak leszaladni, gondoltam ha nem láthatom a tömegtől, azért talán hátul is hallok vmit. Ühüm, 3an ültek a teremben, az egyik a technikus és két állatkerti büfés. Kicsit félszegen megtorpantam a bejáratnál, mire Péter meglátott, intett felém, és dallal bevont az első sorba. Egy életem-egy halálom-ilyen alkalom nem lesz több, kezemet felemeltem az égbe: „Lehet kérni…?” – „Persze, tessék.” – „Jeszenyintől szeretnék hallani vmit.” És már énekelte is: „Ki vagyok, csak álmodom, tűnődöm, szemem kékjét homály itta fel, Mellékesen élek itt a földön, épp csak úgy…együtt a többivel.” Ezután fogta magát a 3 tag, és elszivárgott, mi meg kettesben maradtunk. Mondtam neki, h kicsit meg vagyok illetődve, mert ovis koromban láttam először amikor lekvárt kent az orromra, és pár éve a Villon-esten utoljára. Beszélgettünk Mácsai Paliról, a fellépéseiről, Kalákával való szakításáról, közben szépen lassan elbontották mögüle a hangosítóberendezést, biztos látta kétségbeesett tekintetemet, mert rögtön rámmosolygott, h ne aggódjak, unplugged folytatja. Na mit szeretnék még? Hogy mit? Hát amit már egy hónapja minden reggel és este hallgatok: „Ég áldjon árva földem, forrás itatta part…” És elénekelte, CSAK NEKEM. Megköszöntem, felálltam (gyerünk, rajta, mooost, múltkor Gödörben elpackáztad, légy bátor”), „Ööö, lenne még valami… - Igen? – Kérhetnék egy aláírást?” „- Nagyon szívesen. Amúgy minden hónap első vasárnapján a Kolibri Fészekben játszom. Eljön?” „El.”
„Orsolyának állati szeretettel Huzella Péter”

Egy hónap után az új munkahelyen

Itt folytatom a teljeset, ami a kopertablogra nem illik:

Milyen hülyeség! Egy paraván. Ennyi. Kábé fél méter magas, szép sötétkék paravánt kaptunk, végre nem úgy néz ki, mintha négyen egy asztalnál dolgoznánk, hanem. Térelválasztás, kérem. A mai napindulást csak megfejeli, hogy mindenki nyugotan örülhet, mert valamiért nem léphetünk be a rendszerbe. Óriási!
Pedig éppen ma reggel utaztam végig a városon totál depisen. Zé ismét rámutatott valamire, már többször mondta, ráadásul nem ő az egyetlen. Az egész onnan indult, hogy tegnap új kolléganő jött, velem szemben kapott helyet (és ugye: mától már nem egy asztal ez!!!!). Készültem is a dologra már egy hete, végre nem én vagyok a legújabb, jól meg lehet figyelni, mit kezd magával és a többiekkel a Kopasz, és lehet komoly fejeket vágni, hisz én már itten vagyok, ugye.
Ehelyett következett a totál bukás. A csaj jobban illik a többiek közé, mint én valaha fogok: száz év munkaviszony, három gyerek és egy focikedvelő férj után sem leszek oly közlékeny és hogyismondjam milyen. Ennyi.
A probléma nem az, hogy ő ideillik, hanem az, hogy én mennyire nem. Kész. Nincs további önáltatás, hogy még nem szoktak meg, még nekem is új, hogy Emberek között dolgozom.
Hogy Zé mire mutatott rá? Hát ennyiből tudjátok is.
Ráadásul lassan kevésnek bizonyul óránként ismételgetnem, hogy Kafka is irodakukacként dolgozott, s közben mit alkotott.
Nem csaphatom be magam: NEM CSAPHATOM BE MAGAM!