Válasz benyomások Koperta kérésére

Szóval leutazás előtt egy nagy levegővel valami tisztázása valakivel (féligmeddig), hogy semmi ne zavarhassa a nagy napot...
Én már hetek óta készültem, nagyon. Mondván ennél közelebb mostanság nemigen leszek az anyakönyvezetőhöz. És mégiscsak tanú vagyok! Az VIP hely. Meg feladat, meg fontoskodás. A gondolataimban az volt, hogy a menyasszonyt majd pátyolgatja az anyukája és a tesója, nekem meg Z-t kell fellocsolnom az esemény előtt. Hát nem így lett. Az első estén girlandhajtogatás rogyásig, kis pia, jókedv kacagás. Bennem hatalmas feszkó (no comment), ki is mentem egy kicsit. Aztán csak futottam, futottam. Szegény Koperta meg is ijedt, amikor izzadtan, lihegve megjelentem az ajtóban :) Aztán megjöttek Modocék és jót hamburgereztünk. Alvás és kelés, majd fodrász. Én az izgulást még mindig csacsogással vezetem le, végül csodás frizuráink lettek. Izgulás, díszítés, a tehervetett tűzőgéptől felforrt az agyvizem. Én szeretek tervezni. Ki mikor öltözik, mert a menyasszonynak biza segíteni kell, és úgy tűnt rajtam kívül ezt senki nem veszi komolyan! :) Aztán az lett, amit nem gondoltam volna. Csak én lettem készen időben, hogy segítsek neki. Z meglepően jól volt, szerintem zugivott....úgyhogy őt nem kellett pátyolgatni. Viszont ott volt pár virágos csatt, egy ruha, egy fátyol, a gyűrűkért is én szaladtam, amikor kiderült, hogy ott maradt. Székcipelés az anyakönyvezetőnek, virágok áthordása, a násznép betereltetése vőfély úrral. Szóval jó, hogy kicsit észnél voltam. A bevonuláskor, sőt már előtte is, majd a ceremónia alatt végig erősen könnyeztem, de hát miért is ne? Ha egyszer szép volt és megható, és boldogok akiket szeretek....És én is akarok ilyet, és ilyenkor az ember kicsit el is álmodozik.
A kaja finom volt, a pálinka is. Ittam is jó sokat, táncoltam, ugráltam nagy-nagy amplitudóval. Ahogy kell!
A legszebb az egészben, hogy annyira kerek lett az egész történet, a mi történetünk. Van ebben valami megfoghatatlanul szép (amit talán csak én érzek), hogy én voltam a tanúja, hogy én segítettem a menyasszonyát öltöztetni, én vittem ki a gyűrűket...és én kaptam el a csokrot (vagyis nálam esett le). Nekem ez az egész ettől még többet jelentett.
(Sok embertől hallom, hogy nem vagyok normális, az expasim, és mittomén.Miért nem sírok, tombolok, vagyok féltékeny, vagyok szomorú. A szomorúság aznap szerencsére elkerült, és ez jó. Mert persze voltam szomorú is, vagyok is sokszor. Ki ne lenne az a helyemben, de ennek semmi köze ahhoz, hogy KINEK az esküvője volt. Az esküvő, úgy általában szomorít el kicsit, akármennyire önző és szar dolog ez. Nekem sem esik jól. De ez nem azt jelenti, hogy nem örülök maximálisan nekik, és a boldogságuknak. Ez azt jelenti, hogy magamnak nem örülök...És ez nagy különbség, ezt kell megérteni. De NEM, nem ezért sírtam az esküvőn. Hanem a meghatottságtól és az örömtől. Hogy nekik ez jó, és akkor nekem is jó, mert szeretem őket. :P:P)