Nesze, még idén

Nem akartam már szidni a népet idén, de a mai adag rossz hír után nem tudok evritingizoké állapotba kerülni, úgyhogy mégis csak megteszem.
A gondolat, mely szerint az általános iskolai oktatásra kiadott milliárdokat nagyrészt feleslegesen öntjük ki az ablakon, Kopertától származik.
Tegnap a spár üvegvisszaváltójánál álltunk, és a nénit figyeltük, aki minden egyes üveg után megnyomta a zöld gombot. A szeme magasságában, kissé balra előtte 3 cm-es betűkkel volt kiírva, hogy a gombot csak az utolsó üveg után nyomjuk meg. Így legalább lett jó sok cetlije. Mi meg épp ráértünk.
Este a moziban a helyünkön ült egy fiatal pár, pedig ennél egyértelműbb számozást ritkán látni. Minden szék oldalán egy szám és egy nyíl, hogy az melyikre vonatkozik. Miután sikerült leülnünk, a mellettünk ülőkhöz mászott be egy jegyszedő lány (már ment a film), hogy tudassa vele, rossz sorban ül. Miután ezt jól megbeszélték, a lány kiment. Hamarosan megérkezett az ülőhely jogos tulajdonosa, a srác kiment, ők bejöttek.
Hazafelé még ketten rákürtöltek a D által vezetett autóra, mert éjjel fél 12-kor nagyon kell valahová sietni, és különben is, mindenki mérje fel időben, hogy ők kilencvennel mennek. A második, 120 kiló izomból álló delikvensnek persze még mondanivalója is volt.
Most tényleg, ha nem tudunk olvasni, számolni, közlekedni, viselkedni, akkor minek ülünk ott 8 évig?
Sajnos az a helyzet, hogy minél kevesebbet érintkezem idegen emberekkel, annál nyugodtabb napom van.

Ünnepi pörgés

Karácsonykor az ember jobban ráér, például blogot írni, tartja a közhiedelem. Ehhez idén nem sikerült tartanom magam. Persze huszonnegyedike előtt senki nem ér rá, ez természetes, mi is aznap vettük meg az utolsó előtti ezüstlevelűt, és még láttuk, ahogy a közterületesek bezúzzák az el nem adott tételeket. De hogy az ünnepek közötti vasárnapon is dolgozni fogunk, azt nem gondoltam. Hát ilyen ez a magad-uram-élet, nem hajt senki, csak a határidők, de azok annál gonoszabban. Azt olvastam tegnap egy könyvben, hogy nincs az a dollármilliomos, aki ne a kemény munkájának tulajdonítaná a vagyonát, legalább részben. Én is hajlamos vagyok csokorba szedni a problémákat, amikor a vérnyomásom épp hosszában szétrepeszteni készül a két agyféltekémet (persze dollármillióim sose lesznek). Utólag már máshogy látom a karácsony előtti autólerobbanást és szerelést, a számlázással kapcsolatos utolsó napi rohangálást, a huszonadikai mínusz tizen fokban zajló költöztetést, amikor éppen a célállomás közelében kívánt valaki balesetet szenvedni, az utolsó sportesemény lekésése felett érzett gyötrelmet, a határidős munka hiányosan elküldött szövegét, a két nap alatt megbuggyant halászlét, a feszült hangulatú családi összejövést és sok egyéb apróságot. A legnyugodtabb nap a mai, végigdolgozott volt. Tegnap még kicsit felhúztam magam a Gödör béna, fagyoskodtató jegyeladási rendszerén, de a Kaláka és Nyeső Mari feledtette a dolgot.

Most pár napig a billentyűropogásba menekülünk, esténként pedig örülünk a különösen jól eltalált és kedves ajándékoknak. Filoszofihoz hasonlóan nekünk sem sikerült mélyen átélni a karácsonyt. Jövőre jobb lenne egy hétre eltűnni valahol, és csak 24-ére előkerülni. A tennivalókat meg majd rábízzuk a Karácsonyi Famanóra.

Lelassult a világ

Észrevettétek? Ebben a gyönyörű hóesésben elfelejtettek sietni az emberek. 30-40-el megyünk és nem tűnik lassúnak. Érdekes, amikor az életünk a tét mennyire másodlagos lesz minden. Elmosódnak a határok az emberek között. Úgy hócsatáztam a srácokkal és egy kollégával, mintha én is újra gyerek lennék. És csak esett-esett-esett, és bárcsak ilyen lenne egész télen. Felváltva napsütéssel. :) Főleg, amikor éjjel jöttem hazafelé...Egyszerűen csodálatos volt. Amúgy is nagyon elvarázsolt állapotban voltam/vagyok. A pénteki drámázás, "beszélgetés" valakivel, aki már nincs itt...Aztán szombaton egy szuper tollas után egy mély emberi beszélgetés valakivel, aki szerencsére még nagyon is itt van. Fájdalom és szomorúság, de egyben bizalom és erő is azokban a szürkés-kékes szemekben. Most először figyeltem meg, milyen szépek. :) Klassz este volt.
Hatalmas alvás után csavarogni akartam egyet. De nem a zsufis Normafán. Két ilyen este után képtelen lettem volna elviselni a sok hülye embert, ordibálást, tolakodást. Kellett az egyedüllét, nem akartam visszajönni ebből az állapotból a földre. A kocsival nem volt egyszerű kiállni, a szomszéd nélkül nem is sikerült volna :) De ha már sikerült, gyorsan elvittem az ebugattákat havazni. A hó csak úgy szikrázott a napsütésben, és komolyan térdig ért. Az angyalkázást hamar megbántam, mert a jeges szélben 2 pillanat múlva már nem is éreztem a vizes gatyában a lábamat. De nem bírtam ki! Ugráltam, mint egy gyerek, hangosan nevettem és kiabáltam, versenyt futottam a kutyákkal. Donci a fejével túrta a havat, hempergett, csóvált. Szotyi magasba kapkodott lábakkal galoppozott, mint egy bemutatós paripa. És persze gyűrték egymást ezerrel. Íme:

Kutyás karácsony

Édesek :D

www.youtube.com/watch?v=AUtPKbMwnRo

Hal

Egy kis beszámoló a hétvégéről.....
Szóval Halason nyomultunk. Kiskunhalasról azt kell tudni, hogy ott minden vagy halas vagy csipke. Halas bútor, halas autó, halas nemtommi, ill. Csipke butik, csipke ABC....stb. És van Csipke múzeum is, amit természetesen megnéztünk, mert kultúra vagy mi. És mellesleg csipkésre áztattuk a seggünket a halasi termálfürdő Csipke gyógyvizében, amit a Halasvíz kft. üzemeltet, és mindez közvetlenül a Csipke hotel mellett van, ahol meg laktunk :-D
Volt szauna, szoli, masszázs, gőzkabin, meleg víz, hideg víz, meg k..va meleg víz is. A fürdőnek komoly szabályzata van. Nem szabad a néni-bácsikat fejbe dobálni, a fürdőbe állatot vinni (pedig Szoty-Don hogy élévezte volna), és nem fürödhet a fürdőben olyan ember, akinek nagy kiterjedéssel járó, vagy undort keltő betegsége van. El sem akarom képzelni mire gondoltak. A lényeg, hogy a két nap végére már remélhetőleg eléggé alkálihidrogénkarbonátos lettem én is. Ami jó nekem biztosan.
A legjobb pillanatok voltak:
- öreg bácsi feneke félig kint a gatyából, vagy inkább 3/4 (de édi volt a kis öreg :-D)
- a nyilvános hajszárítónál a mellszőrzetét szárító pasas (szerencsére a fanszőrzetét nem)
- és a helyi bolond (Joe elnevezte halasi csipkebetyárnak), aki nagyon örült nekünk lányoknak, és gyorsan megosztott velünk két fontos infót:
1. A tenger mellett jól élnek a papok, mert sötétedés után kezdődik a felovasás.
2. A japánoknak is jó, mert kis papírházakban laknak.
Ja de kaptunk tőle szaloncukrot.
Ismét rájöttem, hogy fasza dolog ez, de majd kb. 40 év múlva fogom igazán élvezni. Persze kipihiztem magam, de ha még egy napot áznom kell, hát nem állok jót magamért. :-))))