2010. december 19., vasárnap
Kedvcsináló a vidéki élethez
Tél van! Rengeteg hó, benne sok tappancsnyom :) Havas orrok, pelyhes bundák, fagyott nyálas labda...Kialudtam magam, a tegnap csodás nap volt! Ráerősített az elmúlt hetek AHA élményeire. Újra nyugalom van és béke idebenn. Fő az ebéd, ropog a tűz a cserépkályhában, jó meleg van. A kémény füstöl a szép, havas új tetőmön. Megvettem a karácsonyfát, illatos és jó dagi. :)
2010. november 28., vasárnap
Ismét-ismét viszlát (kicsit kezd elegem lenni)
Vagány alias Gyugyu is távozott az élők sorából. Ő volt Cakk tesója...Minyu (Mikronyúl) egyedül maradt.
2010. szeptember 8., szerda
Vive la France!!!
Imádom Párizst!
Állásajánlatom már hétfő reggel óta van.....Kérőm is akadt, naponta egy biztos :)....A kutyáimnak meg nem okozna gondot a békaevés......Hm! Viszlát Magyarország :) Vagyis au revoir!
Állásajánlatom már hétfő reggel óta van.....Kérőm is akadt, naponta egy biztos :)....A kutyáimnak meg nem okozna gondot a békaevés......Hm! Viszlát Magyarország :) Vagyis au revoir!
2010. augusztus 16., hétfő
Válasz benyomások Koperta kérésére
Szóval leutazás előtt egy nagy levegővel valami tisztázása valakivel (féligmeddig), hogy semmi ne zavarhassa a nagy napot...
Én már hetek óta készültem, nagyon. Mondván ennél közelebb mostanság nemigen leszek az anyakönyvezetőhöz. És mégiscsak tanú vagyok! Az VIP hely. Meg feladat, meg fontoskodás. A gondolataimban az volt, hogy a menyasszonyt majd pátyolgatja az anyukája és a tesója, nekem meg Z-t kell fellocsolnom az esemény előtt. Hát nem így lett. Az első estén girlandhajtogatás rogyásig, kis pia, jókedv kacagás. Bennem hatalmas feszkó (no comment), ki is mentem egy kicsit. Aztán csak futottam, futottam. Szegény Koperta meg is ijedt, amikor izzadtan, lihegve megjelentem az ajtóban :) Aztán megjöttek Modocék és jót hamburgereztünk. Alvás és kelés, majd fodrász. Én az izgulást még mindig csacsogással vezetem le, végül csodás frizuráink lettek. Izgulás, díszítés, a tehervetett tűzőgéptől felforrt az agyvizem. Én szeretek tervezni. Ki mikor öltözik, mert a menyasszonynak biza segíteni kell, és úgy tűnt rajtam kívül ezt senki nem veszi komolyan! :) Aztán az lett, amit nem gondoltam volna. Csak én lettem készen időben, hogy segítsek neki. Z meglepően jól volt, szerintem zugivott....úgyhogy őt nem kellett pátyolgatni. Viszont ott volt pár virágos csatt, egy ruha, egy fátyol, a gyűrűkért is én szaladtam, amikor kiderült, hogy ott maradt. Székcipelés az anyakönyvezetőnek, virágok áthordása, a násznép betereltetése vőfély úrral. Szóval jó, hogy kicsit észnél voltam. A bevonuláskor, sőt már előtte is, majd a ceremónia alatt végig erősen könnyeztem, de hát miért is ne? Ha egyszer szép volt és megható, és boldogok akiket szeretek....És én is akarok ilyet, és ilyenkor az ember kicsit el is álmodozik.
A kaja finom volt, a pálinka is. Ittam is jó sokat, táncoltam, ugráltam nagy-nagy amplitudóval. Ahogy kell!
A legszebb az egészben, hogy annyira kerek lett az egész történet, a mi történetünk. Van ebben valami megfoghatatlanul szép (amit talán csak én érzek), hogy én voltam a tanúja, hogy én segítettem a menyasszonyát öltöztetni, én vittem ki a gyűrűket...és én kaptam el a csokrot (vagyis nálam esett le). Nekem ez az egész ettől még többet jelentett.
(Sok embertől hallom, hogy nem vagyok normális, az expasim, és mittomén.Miért nem sírok, tombolok, vagyok féltékeny, vagyok szomorú. A szomorúság aznap szerencsére elkerült, és ez jó. Mert persze voltam szomorú is, vagyok is sokszor. Ki ne lenne az a helyemben, de ennek semmi köze ahhoz, hogy KINEK az esküvője volt. Az esküvő, úgy általában szomorít el kicsit, akármennyire önző és szar dolog ez. Nekem sem esik jól. De ez nem azt jelenti, hogy nem örülök maximálisan nekik, és a boldogságuknak. Ez azt jelenti, hogy magamnak nem örülök...És ez nagy különbség, ezt kell megérteni. De NEM, nem ezért sírtam az esküvőn. Hanem a meghatottságtól és az örömtől. Hogy nekik ez jó, és akkor nekem is jó, mert szeretem őket. :P:P)
Én már hetek óta készültem, nagyon. Mondván ennél közelebb mostanság nemigen leszek az anyakönyvezetőhöz. És mégiscsak tanú vagyok! Az VIP hely. Meg feladat, meg fontoskodás. A gondolataimban az volt, hogy a menyasszonyt majd pátyolgatja az anyukája és a tesója, nekem meg Z-t kell fellocsolnom az esemény előtt. Hát nem így lett. Az első estén girlandhajtogatás rogyásig, kis pia, jókedv kacagás. Bennem hatalmas feszkó (no comment), ki is mentem egy kicsit. Aztán csak futottam, futottam. Szegény Koperta meg is ijedt, amikor izzadtan, lihegve megjelentem az ajtóban :) Aztán megjöttek Modocék és jót hamburgereztünk. Alvás és kelés, majd fodrász. Én az izgulást még mindig csacsogással vezetem le, végül csodás frizuráink lettek. Izgulás, díszítés, a tehervetett tűzőgéptől felforrt az agyvizem. Én szeretek tervezni. Ki mikor öltözik, mert a menyasszonynak biza segíteni kell, és úgy tűnt rajtam kívül ezt senki nem veszi komolyan! :) Aztán az lett, amit nem gondoltam volna. Csak én lettem készen időben, hogy segítsek neki. Z meglepően jól volt, szerintem zugivott....úgyhogy őt nem kellett pátyolgatni. Viszont ott volt pár virágos csatt, egy ruha, egy fátyol, a gyűrűkért is én szaladtam, amikor kiderült, hogy ott maradt. Székcipelés az anyakönyvezetőnek, virágok áthordása, a násznép betereltetése vőfély úrral. Szóval jó, hogy kicsit észnél voltam. A bevonuláskor, sőt már előtte is, majd a ceremónia alatt végig erősen könnyeztem, de hát miért is ne? Ha egyszer szép volt és megható, és boldogok akiket szeretek....És én is akarok ilyet, és ilyenkor az ember kicsit el is álmodozik.
A kaja finom volt, a pálinka is. Ittam is jó sokat, táncoltam, ugráltam nagy-nagy amplitudóval. Ahogy kell!
A legszebb az egészben, hogy annyira kerek lett az egész történet, a mi történetünk. Van ebben valami megfoghatatlanul szép (amit talán csak én érzek), hogy én voltam a tanúja, hogy én segítettem a menyasszonyát öltöztetni, én vittem ki a gyűrűket...és én kaptam el a csokrot (vagyis nálam esett le). Nekem ez az egész ettől még többet jelentett.
(Sok embertől hallom, hogy nem vagyok normális, az expasim, és mittomén.Miért nem sírok, tombolok, vagyok féltékeny, vagyok szomorú. A szomorúság aznap szerencsére elkerült, és ez jó. Mert persze voltam szomorú is, vagyok is sokszor. Ki ne lenne az a helyemben, de ennek semmi köze ahhoz, hogy KINEK az esküvője volt. Az esküvő, úgy általában szomorít el kicsit, akármennyire önző és szar dolog ez. Nekem sem esik jól. De ez nem azt jelenti, hogy nem örülök maximálisan nekik, és a boldogságuknak. Ez azt jelenti, hogy magamnak nem örülök...És ez nagy különbség, ezt kell megérteni. De NEM, nem ezért sírtam az esküvőn. Hanem a meghatottságtól és az örömtől. Hogy nekik ez jó, és akkor nekem is jó, mert szeretem őket. :P:P)
2010. május 29., szombat
2010. május 26., szerda
Őrület
Nem akartam az előző mellé írni, az volt a búcsú.
Lassan ment el, nagyon lassan. Este vettem észre, hogy nem mozdul, csak piheg. Nagyon szenvedett! Egy ideig duetteztem a kétségbeeséssel, simogattam, melengettem, biztattam, hogy mehet. Már várják! De nem és nem. Miután a házilagos eutanázia nem sikerüt (nem nyelte le a gyógyszert), elindultam az éjszakai ügyeletre, hogy átsegítsék végre. Éjfélre értem oda a (igenis kiírom) Dr Juhász Tamás Kisállatklinikára. NON-STOP ügyelet....Becsöngettem, mondtam mi van, és NEM ENGEDTEK BE! Azt mondta a recepsiós vagy mi, hogy csak kutyával és macskával foglalkoznak. Tána degu nem kisállat? Mondom neki, ember: Haldoklik, nagyon szenved! Érdről autóztam be, most az egyszer kérem! Sajnos nem segíthet. Kértem, hogy hívja az orvos, vele akarok beszélni. Nem hívja. Öt percig könyörögtem neki, hogy engedjenek be, segítsenek rajta. Pedig 8000 Ft az ügyeleti díj, plusz a gyógszer. És nem! Feladtam végül....
Kérdezem: Ezek állatbarátok? Egyáltalán emberek? Ott van a kapuban egy szenvedő állat, akin 2 perc alatt lehetne segíteni és elküld??? Anyu megpróbálta hívni őket, de neki se adta oda az orvost....
Még szerencse, hogy az eü-ben dolgozom. Így lett segítség. No comment az érintettek védelme érdekében. De köszönöm nekik, Cakk nevében is. Még ott sem ment neki könnyen, így is eltartott még vagy 20 percig a drágámnak. Erős kis szíve volt, nem az volt a gond. Segítség nélkül még most is itt szenvedne. Örülök, hogy megkönnyebült szegény. Ma eltemettem a többiek mellé. Mi lesz így a testvérkéjével?
(Holnap lesz bent a kisállatos igazgató, fogok vele beszélni. Ez a hozzáállás nem megengedhető egy állatkórházban.)
Lassan ment el, nagyon lassan. Este vettem észre, hogy nem mozdul, csak piheg. Nagyon szenvedett! Egy ideig duetteztem a kétségbeeséssel, simogattam, melengettem, biztattam, hogy mehet. Már várják! De nem és nem. Miután a házilagos eutanázia nem sikerüt (nem nyelte le a gyógyszert), elindultam az éjszakai ügyeletre, hogy átsegítsék végre. Éjfélre értem oda a (igenis kiírom) Dr Juhász Tamás Kisállatklinikára. NON-STOP ügyelet....Becsöngettem, mondtam mi van, és NEM ENGEDTEK BE! Azt mondta a recepsiós vagy mi, hogy csak kutyával és macskával foglalkoznak. Tána degu nem kisállat? Mondom neki, ember: Haldoklik, nagyon szenved! Érdről autóztam be, most az egyszer kérem! Sajnos nem segíthet. Kértem, hogy hívja az orvos, vele akarok beszélni. Nem hívja. Öt percig könyörögtem neki, hogy engedjenek be, segítsenek rajta. Pedig 8000 Ft az ügyeleti díj, plusz a gyógszer. És nem! Feladtam végül....
Kérdezem: Ezek állatbarátok? Egyáltalán emberek? Ott van a kapuban egy szenvedő állat, akin 2 perc alatt lehetne segíteni és elküld??? Anyu megpróbálta hívni őket, de neki se adta oda az orvost....
Még szerencse, hogy az eü-ben dolgozom. Így lett segítség. No comment az érintettek védelme érdekében. De köszönöm nekik, Cakk nevében is. Még ott sem ment neki könnyen, így is eltartott még vagy 20 percig a drágámnak. Erős kis szíve volt, nem az volt a gond. Segítség nélkül még most is itt szenvedne. Örülök, hogy megkönnyebült szegény. Ma eltemettem a többiek mellé. Mi lesz így a testvérkéjével?
(Holnap lesz bent a kisállatos igazgató, fogok vele beszélni. Ez a hozzáállás nem megengedhető egy állatkórházban.)
Ismét viszlát :-(
Magasból leugráló, kézben szaladgáló, ingzsebbe bújó, drága kis szökevény. Apró lábak, fényes kabátka, bojt nélküli farkinca, fénylő szemecskék, cakkos jobb fül, állandó elevenség....
Ő volt Cakk! :-( :-( :-(
Viszlát töpörtyű! Jó utat!
2010. május 13., csütörtök
Állapot
Csak egy sor nem stimmel :)
"...a holnapról nem álmodom
csak legyen mindig jó napom
maradt még néhány barát
a szívük százegy karát
de más kincsem soha nem volt
mert párszor a sors kirabolt
jó így, hogy itt vagy velem
nem járt itt rég szerelem
de főleg már nem is divat
hogy tüzet fog a szív más miatt
nem kell több rossz ébredés
már volt itt sok nagy tévedés
és nem kell több buta búcsú
volt már sok éj szomorú..."
"...a holnapról nem álmodom
csak legyen mindig jó napom
maradt még néhány barát
a szívük százegy karát
de más kincsem soha nem volt
mert párszor a sors kirabolt
jó így, hogy itt vagy velem
nem járt itt rég szerelem
de főleg már nem is divat
hogy tüzet fog a szív más miatt
nem kell több rossz ébredés
már volt itt sok nagy tévedés
és nem kell több buta búcsú
volt már sok éj szomorú..."
2010. május 3., hétfő
Áúúúú
Vettem egy görkorit! Használt, de jó állapotú. Zsír dolog...Vettem térdvédőt, csuklóvédő-tenyérvédőt. Csakhogy. Lejt az utca, én meg nem tudom hogyan kell megállni. És persze az első 5 percben seggre estem. Seggvédőt nem vettem, ugyanis az nincs. Ez benne volt a pakliban, de sajna eléggé fáj. A farokcsigolya törést remélem megúszom. Biztos nem vagyok benne. Kicsit csökkent most bennem a motiváció a további korizást illetően.... :) De nem adom fel.
2010. április 28., szerda
Kertecske
Egy kis tavasz feeling-érzés :) :) :) Hazai! (bocs a vakus képekért, de nem vagyok itthon csak reggel ill. este)
2010. április 22., csütörtök
Kicsit nyomi
Elkapott engem is a torokgyuszi, takonykór...Pedig nemrég voltam beteg.
Nehezen tudom leírni, de valahogy le kéne, mert nagyon nyomaszt néhány dolog. Kicsit összevissza lesz, bocs. Ma felhívott valaki, akit egy ideje nem véletlenül nem keresek. 2 hónapja sms-t írt, aztán egy hónapja, majd két hete hívott is, meg ugye ma is. Egy találkozót akar összehozni, de nem sikerül az időbeosztásunk miatt. Nagyon nem is erőlködöm. Azt mondta visszaadná a könyvem. Ma már bedobtam az ötletet, hogy tegye le a recepcióra, ha arra jár. De hát ő nem, mert ő alapvetőn velem akar találkozni. Ugyanis azt mondtam neki, hogy a könyv ráér. Ez igaz is, de ezzel jelentkezett be. Kicsit reméltem, hogy így megúszom...Most kérdezhetnétek, miért nem küldöm el a francba. Miért is? Nem tudom! Nem kenyerem a menekülés. Hiszen nem haragszom rá, vagyis de, de az az én bajom. Igazából kedves akar lenni, és szeret engem, és neki oké, hogy látni akar. Neki mindig jó volt velem találkozni. Mindig szerettem. Nem mondhatom, hogy nekem nem voltak jók a vele töltött órák anno, de valahogy mégsem. A mérleg mindig negatív lett, mert nekem mindig fájt. Annyi fájdalmat hagyott itt! A legtöbbet csak önzésből, de volt ami direkt volt. Mégis jó volt, hogy tudok szeretni. Sok köze van ahhoz, hogy bezárkóztam az elmúlt bő félévben. Augusztus óta nem láttam, azóta csak egy-két email ment közöttünk. Az is inkább felőle. És mégis. Meglátom a nevét a kijelzőn, és bumm. A szívem 200-al ver, remeg a kezem, remeg a lábam. Mit lehet ezzel tenni? Az a legrosszabb, hogy fáj! És elmeséli, hogyan él együtt azzal a csajjal, aki már nyáron is megvolt. (Aki mellett úgy nézett rám, és olyasmivel próbálkozott nálam.....értitek. Elküldtem melegebbre.) És elmeséli! Mert nem tudom. Mert neki sokat jelent, hogy egy éve párkapcsolata van, és örül neki, és büszke rá. És én is örülhetnék, hogy jó neki, de mégis fáj. Tudjátok milyen szar ez? Hogy fájdalmat okoz más boldogsága. Nem csak az övé...más (különösen a boldog) párok boldogságától is összeszorul a szívem. De az övé különösen nagyon fáj. Valahogy nem foglalkoztam ezzel az elmúlt félévben. De újra szembejön mindig. És érzem, hogy nincs lezárva. Bennem nincs. Nagyon-nagyon jólesne, ha kimondaná azt a mondatot. Hogy bocsánat! Az nagyon kéne. Pedig úgy fest anélkül kell lezárnom. Nem tudom mi kell ehhez. Már nem harcolok ellene. Elfogadtam, hogy D. így reagál T.-ra. Nem is biztos, hogy cél az, hogy ez ne így legyen. Inkább az a cél, hogy ne fájjon. Úgy érzem, hiába volt a közel 9 hónap távolságtartás. Mintha semmit nem változott volna bennem ez a dolog. Pedig vannak más pasik is, meg tetszenek is. Nem is vágyom arra, hogy ő velem legyen. Sőt! Nem is gondolok már rá az idő nagy részében (másra viszon igen sajna). És mégis! A legutóbbi ilyenen úgy lettem túl, hogy jött ő. Rajta hogyan leszek túl? Nem úgy fest, hogy esélyem van arra, hogy jöjjön más...Még mindig csak a seggfejek keltik fel az érdeklődésemet. A rendes fiúk úgy fest hidegen hagynak. Van ilyen? Van úgy, hogy egy embernek az a sorsa, hogy más gyerekeit pesztrálja, és más párját szeresse? És oké az, hogy mostanra már nem is tudom elképzelni, hogy nekem gyerekem legyen? Meg pasim? Hogy itt legyen valaki mindig? Pláne egy energiavámpír gyerek, hogy anyúúú, anyúúúú...Én, mint anyu???Hogy soha többé ne lehessek egyedül, a csendes kis magányomban? Sehol sem vagyok annyira önmagam, mint amikor egyedül vagyok itthon és a fejemben. Ez ijesztő nekem. Eddig akartam mindezt. A viszonzott és végre szabadon megélhető szerelmet nagyon szeretném most is. Igaz, hogy nem hihető, hogy az velem legyen, de attól még szeretném. De hogy együtt élni? Gyerekezni? Pfff. Mi van velem?
Nehezen tudom leírni, de valahogy le kéne, mert nagyon nyomaszt néhány dolog. Kicsit összevissza lesz, bocs. Ma felhívott valaki, akit egy ideje nem véletlenül nem keresek. 2 hónapja sms-t írt, aztán egy hónapja, majd két hete hívott is, meg ugye ma is. Egy találkozót akar összehozni, de nem sikerül az időbeosztásunk miatt. Nagyon nem is erőlködöm. Azt mondta visszaadná a könyvem. Ma már bedobtam az ötletet, hogy tegye le a recepcióra, ha arra jár. De hát ő nem, mert ő alapvetőn velem akar találkozni. Ugyanis azt mondtam neki, hogy a könyv ráér. Ez igaz is, de ezzel jelentkezett be. Kicsit reméltem, hogy így megúszom...Most kérdezhetnétek, miért nem küldöm el a francba. Miért is? Nem tudom! Nem kenyerem a menekülés. Hiszen nem haragszom rá, vagyis de, de az az én bajom. Igazából kedves akar lenni, és szeret engem, és neki oké, hogy látni akar. Neki mindig jó volt velem találkozni. Mindig szerettem. Nem mondhatom, hogy nekem nem voltak jók a vele töltött órák anno, de valahogy mégsem. A mérleg mindig negatív lett, mert nekem mindig fájt. Annyi fájdalmat hagyott itt! A legtöbbet csak önzésből, de volt ami direkt volt. Mégis jó volt, hogy tudok szeretni. Sok köze van ahhoz, hogy bezárkóztam az elmúlt bő félévben. Augusztus óta nem láttam, azóta csak egy-két email ment közöttünk. Az is inkább felőle. És mégis. Meglátom a nevét a kijelzőn, és bumm. A szívem 200-al ver, remeg a kezem, remeg a lábam. Mit lehet ezzel tenni? Az a legrosszabb, hogy fáj! És elmeséli, hogyan él együtt azzal a csajjal, aki már nyáron is megvolt. (Aki mellett úgy nézett rám, és olyasmivel próbálkozott nálam.....értitek. Elküldtem melegebbre.) És elmeséli! Mert nem tudom. Mert neki sokat jelent, hogy egy éve párkapcsolata van, és örül neki, és büszke rá. És én is örülhetnék, hogy jó neki, de mégis fáj. Tudjátok milyen szar ez? Hogy fájdalmat okoz más boldogsága. Nem csak az övé...más (különösen a boldog) párok boldogságától is összeszorul a szívem. De az övé különösen nagyon fáj. Valahogy nem foglalkoztam ezzel az elmúlt félévben. De újra szembejön mindig. És érzem, hogy nincs lezárva. Bennem nincs. Nagyon-nagyon jólesne, ha kimondaná azt a mondatot. Hogy bocsánat! Az nagyon kéne. Pedig úgy fest anélkül kell lezárnom. Nem tudom mi kell ehhez. Már nem harcolok ellene. Elfogadtam, hogy D. így reagál T.-ra. Nem is biztos, hogy cél az, hogy ez ne így legyen. Inkább az a cél, hogy ne fájjon. Úgy érzem, hiába volt a közel 9 hónap távolságtartás. Mintha semmit nem változott volna bennem ez a dolog. Pedig vannak más pasik is, meg tetszenek is. Nem is vágyom arra, hogy ő velem legyen. Sőt! Nem is gondolok már rá az idő nagy részében (másra viszon igen sajna). És mégis! A legutóbbi ilyenen úgy lettem túl, hogy jött ő. Rajta hogyan leszek túl? Nem úgy fest, hogy esélyem van arra, hogy jöjjön más...Még mindig csak a seggfejek keltik fel az érdeklődésemet. A rendes fiúk úgy fest hidegen hagynak. Van ilyen? Van úgy, hogy egy embernek az a sorsa, hogy más gyerekeit pesztrálja, és más párját szeresse? És oké az, hogy mostanra már nem is tudom elképzelni, hogy nekem gyerekem legyen? Meg pasim? Hogy itt legyen valaki mindig? Pláne egy energiavámpír gyerek, hogy anyúúú, anyúúúú...Én, mint anyu???Hogy soha többé ne lehessek egyedül, a csendes kis magányomban? Sehol sem vagyok annyira önmagam, mint amikor egyedül vagyok itthon és a fejemben. Ez ijesztő nekem. Eddig akartam mindezt. A viszonzott és végre szabadon megélhető szerelmet nagyon szeretném most is. Igaz, hogy nem hihető, hogy az velem legyen, de attól még szeretném. De hogy együtt élni? Gyerekezni? Pfff. Mi van velem?
2010. április 20., kedd
2010. április 14., szerda
Életjel
Szombat-vasárnap volt SMR-System tanácsadói képzés, ahol életemben először elméletet is oktattam, vagy ilyesmi. Ez nagy lépésnek számít, de én nem vagyok elégedett. Úgy érzem nem tudtam sok hasznosat átadni...Ettől függetlenül folyt.köv. Jövő héten nyílt nap lesz a GOLD-ban, ott én fogom képviselni a módszert (sanszos, hogy egyedül), és szombatra egy kurzust is tervezek. Szóval halad a dolog előre :)
Tegnapelőtt felhívott egy Roland a T-Com-tól. Aszondja díjtartozásom van, és korlátozzák a szolgáltatásomat. Vagyis kikapcsolják. Na mondom! Mennyi a tartozás? Azt ő nem tudja, mert ő csak kapott egy munkalapot, hogy engem hívjon fel mobilon és közöljön infót. De menjek be személyesen az ügyfélszolgálatra szerdáig (hétfő volt), és beszéljem meg. Az ügyfélszolgálat persze Érden van és este 6-ig. Tökre esélyes bemennem :) Mondom Rolandnak, hogy az bukta, nem fog menni. Akkor menjen be egy hozzátartozóm. Mondom neki, hogy az se nem fog menni, mert egyedül élek...Roland válasza: őőőőőőőő, akkor nem tudja. Megkérdeztem lehet-e telefonon intézkedni, aszondja lehet. Kérdezem kit hívjak fel, erre mi a válasz?? Ugye kitaláljátok...hogy nem tudja. Majdnem leharaptam a nyelvem, mert vissza akartam kérdezni, hogy akkor mégis MIT tud? De nem tettem, mert gyorsan átfutott az agyamon, hogy szegénykém. Van M.o-n egy ilyen állás, ahol mást se kell tenni, csak felhívni embereket, hogy szopacs van és kábeltv kikapcs. Nagy IQ épp nem kell hozzá, de állni kell a viharokat. Hányan anyázhatnak neki naponta? Rolandon lehet némi munkahelyi stressz.... Bizti szeret bejárni dolgozni csórikám :) De mégis. Annyira szarul nem állhatunk, ha ilyen ember fizetésére is telik, aki ül, kagylót emel, beolvas egy szöveget, és néha azt mondja nem tudom. Ja és tudjátok mennyiért balhéznak? 5600 Ft-ért. Egy havi díj, mert elkeveredett a csekk februárban, és a felszólításost fizettem be. Most faxolgathatom a csekkszelvényeket, és akkor még visszafordítható a folyamat :)
Tegnapelőtt felhívott egy Roland a T-Com-tól. Aszondja díjtartozásom van, és korlátozzák a szolgáltatásomat. Vagyis kikapcsolják. Na mondom! Mennyi a tartozás? Azt ő nem tudja, mert ő csak kapott egy munkalapot, hogy engem hívjon fel mobilon és közöljön infót. De menjek be személyesen az ügyfélszolgálatra szerdáig (hétfő volt), és beszéljem meg. Az ügyfélszolgálat persze Érden van és este 6-ig. Tökre esélyes bemennem :) Mondom Rolandnak, hogy az bukta, nem fog menni. Akkor menjen be egy hozzátartozóm. Mondom neki, hogy az se nem fog menni, mert egyedül élek...Roland válasza: őőőőőőőő, akkor nem tudja. Megkérdeztem lehet-e telefonon intézkedni, aszondja lehet. Kérdezem kit hívjak fel, erre mi a válasz?? Ugye kitaláljátok...hogy nem tudja. Majdnem leharaptam a nyelvem, mert vissza akartam kérdezni, hogy akkor mégis MIT tud? De nem tettem, mert gyorsan átfutott az agyamon, hogy szegénykém. Van M.o-n egy ilyen állás, ahol mást se kell tenni, csak felhívni embereket, hogy szopacs van és kábeltv kikapcs. Nagy IQ épp nem kell hozzá, de állni kell a viharokat. Hányan anyázhatnak neki naponta? Rolandon lehet némi munkahelyi stressz.... Bizti szeret bejárni dolgozni csórikám :) De mégis. Annyira szarul nem állhatunk, ha ilyen ember fizetésére is telik, aki ül, kagylót emel, beolvas egy szöveget, és néha azt mondja nem tudom. Ja és tudjátok mennyiért balhéznak? 5600 Ft-ért. Egy havi díj, mert elkeveredett a csekk februárban, és a felszólításost fizettem be. Most faxolgathatom a csekkszelvényeket, és akkor még visszafordítható a folyamat :)
2010. március 7., vasárnap
Tv sztár No3.
http://www.youtube.com/watch?v=zfp47riNcr8&feature=player_embedded
Kár, hogy fossá izgultam magam.... és ez látszik is :)
Kár, hogy fossá izgultam magam.... és ez látszik is :)
2010. március 4., csütörtök
2010. február 24., szerda
Tv sztár és örömhír
Ma volt a forgatás, tök jó fej stábbal. Meg is bírtam szólalni :) Március 6-án lesz műsor. Sztár-gyógytornász leszek nemsokára.
ÉÉÉÉÉÉÉS :D:D:D
A nagymamám ma dédnagymama lett, azaz megszületett az unokatesóm kisfia, Máté! Boldog szülinapot, és szép, hoszzú, boldog életet töpörtyű!
ÉÉÉÉÉÉÉS :D:D:D
A nagymamám ma dédnagymama lett, azaz megszületett az unokatesóm kisfia, Máté! Boldog szülinapot, és szép, hoszzú, boldog életet töpörtyű!
2010. február 12., péntek
Közvéleménykutatás
Egy kis közvéleménykutatást tartanék most. Címe: közvéleménykutatás. Arra lennék kíváncsi, hogy Ti, kedves ezt olvasók, hogyan, milyen módszerrel, belső monológgal, gondolati csomaggal segítitek magatokat embertársaitok elviselésében?
Kopertával erről a témáról beszélgettünk éjjel, miután egy hiányosan kitöltött űrlap miatt ordenáré módon leugatásra kerültünk e-mail-ben. Ez aztán sok hasonló, elfeledettnek gondolt élményt hozott ki belőlünk. Reggel aztán (nyolc óra előtt, panelban) ütvefúrásra ébredtünk, ami nem javított a hangulatunkon.
A beszélgetésre visszatérve: az biztos, hogy egyikünk sem akarja embergyűlölő módon, elzárkózva eltölteni az életét, viszont folyamatosan gyűlnek, és ezek szerint nem felejtődnek el a rossz élmények, bunkóságok. Először arra gondoltunk, hogy leiratkozunk a netes piacokról, közösségekből, de ez már az első lépés lenne az elefántcsonttorony irányába. Ráadásul nem véd meg az utcai bunkók, kocsiból kiordítók, boltban beszólogatók, satöbbik ellen. Volt egy olyan gondolat is, hogy irány a Nagy Magyar Puszta, mert hogy vidéken érezhetően kedvesebbek, de erre is találtunk ellenpéldát, meg aztán az internet keze hosszú (hú, ez jó, most olyan gibbonfélének képzelem).
Összefoglalva: a megoldás bennünk van, csak még nem találtuk meg.
Kérem a lélekügyileg fejlettebbeket, árulják el, mitől nem kerül egy ilyen esemény után az ember két órán át tartó idegstresszbe?
Kopertával erről a témáról beszélgettünk éjjel, miután egy hiányosan kitöltött űrlap miatt ordenáré módon leugatásra kerültünk e-mail-ben. Ez aztán sok hasonló, elfeledettnek gondolt élményt hozott ki belőlünk. Reggel aztán (nyolc óra előtt, panelban) ütvefúrásra ébredtünk, ami nem javított a hangulatunkon.
A beszélgetésre visszatérve: az biztos, hogy egyikünk sem akarja embergyűlölő módon, elzárkózva eltölteni az életét, viszont folyamatosan gyűlnek, és ezek szerint nem felejtődnek el a rossz élmények, bunkóságok. Először arra gondoltunk, hogy leiratkozunk a netes piacokról, közösségekből, de ez már az első lépés lenne az elefántcsonttorony irányába. Ráadásul nem véd meg az utcai bunkók, kocsiból kiordítók, boltban beszólogatók, satöbbik ellen. Volt egy olyan gondolat is, hogy irány a Nagy Magyar Puszta, mert hogy vidéken érezhetően kedvesebbek, de erre is találtunk ellenpéldát, meg aztán az internet keze hosszú (hú, ez jó, most olyan gibbonfélének képzelem).
Összefoglalva: a megoldás bennünk van, csak még nem találtuk meg.
Kérem a lélekügyileg fejlettebbeket, árulják el, mitől nem kerül egy ilyen esemény után az ember két órán át tartó idegstresszbe?
2010. február 11., csütörtök
Önsajnálat befejez
Na egy kicsit most már helyesbítek, mert többen beszóltak a ez előző bejegyzésre...
Szóval a tegnapi nap maga volt a pokol egy bizonyos szempontból. De általános szabály, hogy mindig el kell jutni a legaljáig valaminek, hogy mehessek fölfelé, és nézőpontot váltsak. Ez történt tegnap: Elkezdett lógni a szemhéjam a bal oldalon. Össze vissza fostm magam hirtelen, anyut hívtam. Berendelt CT-re, és találtak arcüreg folyadékot, vagyis gyulladást. Elkértem Borcstól az infralámpájukat, és visszarongyoltam a Jánosba. Ugyanis felhívtam a jófej gyerek fül-orr-gégészeket, és máris írtak nekem szuper orrcseppet, csak be kellet érte mennem. Aztán némi bezélgetés után, amikor is mindenkinek elmeséltem mi van velem, indulok haza. Autó kaputt! Na itt végleg kiborultam. Ezt nem hiszem el. Mi lesz valam így, hogy megyek haza. Hogy jut el a szervízbe, és ami fontosabb Cakk hogy jut el infúzióra ma??? ÁÁÁÁÁ. Na hosszas telefonálás után apu felvette, elhúzott a szervízig, és hazahozott. Közben ezren hívtak.....az utolsótól jó kedvem lett. :)
Aztán ma reggel arra ébredtem, hogy mi is volt tegnap?
Anyu megszervezett nekem mindent, puszi, ölelés, aggódás. Borcstól kaptam lámpát. A kórházban a gégész készséges, aranyos volt. Pe-Pi édesek voltak, örültek, aggódtak, a többi kolléga is. Meg is etettek, mert éhes voltam. Találkoztam az egyik kedvenc betegemmel is, pont jött be. A tesóm egyből kikereste nekem a sárga angyal számát, és felajánlotta, hogy kifizeti. Z szegény nem tudott mit tenni, mert Sólymi romokban volt épp, de aranyos volt, hívott. Nagyim hívott, aggódott, segíteni akart. A főnököm is hívott, a kolléganőm is. Aztán Móni is. A szerelő egyből fogadott szerencsére. Útközben még egy telefon, őt visszahívtam este. Kedves, állapotomról érdeklődő telefon volt, egy orvos kollégámtól ;) Aztán egy levél egy Tbányai exkolleganőtól (több optimizmust kért), vele Skype-oltam is. És a nagypapámmal is. Még Wst-vel is beszéltem kicsit. Ennyi ember mutatta ki tegnap, hogy szeret-kedvel, aggódik értem, és mennyien segítettek. Bocs, ha valakit kihagytam. Szóval betegség ide vagy oda, azért csak jó nekem na! És ez már jelentem végre újra én vagyok! Elmentek a felhők messzire :) (remélem).
Szóval a tegnapi nap maga volt a pokol egy bizonyos szempontból. De általános szabály, hogy mindig el kell jutni a legaljáig valaminek, hogy mehessek fölfelé, és nézőpontot váltsak. Ez történt tegnap: Elkezdett lógni a szemhéjam a bal oldalon. Össze vissza fostm magam hirtelen, anyut hívtam. Berendelt CT-re, és találtak arcüreg folyadékot, vagyis gyulladást. Elkértem Borcstól az infralámpájukat, és visszarongyoltam a Jánosba. Ugyanis felhívtam a jófej gyerek fül-orr-gégészeket, és máris írtak nekem szuper orrcseppet, csak be kellet érte mennem. Aztán némi bezélgetés után, amikor is mindenkinek elmeséltem mi van velem, indulok haza. Autó kaputt! Na itt végleg kiborultam. Ezt nem hiszem el. Mi lesz valam így, hogy megyek haza. Hogy jut el a szervízbe, és ami fontosabb Cakk hogy jut el infúzióra ma??? ÁÁÁÁÁ. Na hosszas telefonálás után apu felvette, elhúzott a szervízig, és hazahozott. Közben ezren hívtak.....az utolsótól jó kedvem lett. :)
Aztán ma reggel arra ébredtem, hogy mi is volt tegnap?
Anyu megszervezett nekem mindent, puszi, ölelés, aggódás. Borcstól kaptam lámpát. A kórházban a gégész készséges, aranyos volt. Pe-Pi édesek voltak, örültek, aggódtak, a többi kolléga is. Meg is etettek, mert éhes voltam. Találkoztam az egyik kedvenc betegemmel is, pont jött be. A tesóm egyből kikereste nekem a sárga angyal számát, és felajánlotta, hogy kifizeti. Z szegény nem tudott mit tenni, mert Sólymi romokban volt épp, de aranyos volt, hívott. Nagyim hívott, aggódott, segíteni akart. A főnököm is hívott, a kolléganőm is. Aztán Móni is. A szerelő egyből fogadott szerencsére. Útközben még egy telefon, őt visszahívtam este. Kedves, állapotomról érdeklődő telefon volt, egy orvos kollégámtól ;) Aztán egy levél egy Tbányai exkolleganőtól (több optimizmust kért), vele Skype-oltam is. És a nagypapámmal is. Még Wst-vel is beszéltem kicsit. Ennyi ember mutatta ki tegnap, hogy szeret-kedvel, aggódik értem, és mennyien segítettek. Bocs, ha valakit kihagytam. Szóval betegség ide vagy oda, azért csak jó nekem na! És ez már jelentem végre újra én vagyok! Elmentek a felhők messzire :) (remélem).
2010. február 9., kedd
Utálatos bejegyzés
Utálok betegnek lenni. Most depizek, és hülyeségeken agyalok. Cakk nagyon beteg, az életét mentegetem egész nap. Szerencsére javul, az állatorvos is ezt mondja. Olyan köcsög gyógyszereket kell szednem, aminek a mellékhatásai: szédülés, kettőslátás, önbántalmazó gondolatok, zavartság...soroljam még??? Sajna ezek egyszerre jöttek, vagyis nem bántalmazom magam, de nincsenek halleluja gondolataim. Pláne, hogy beteg a degum, pláne, hogy felbukkant a múlt (ami, mint kiderült lezáratlan), pláne, hogy az egy randis találatom is csak félreértés volt, pláne, hogy a pasi nem hívott fel, tehát ez sem jött össze, pláne, hogy beszólnak, mert szarul parkolok (de hiába is lapátolnám el a havat, ha leállok a meredekre, nem bírok kiállni, szóval muszáj két kerékkel az úton állnom, és persze a rohadék betonkeverő autó is erre jön, mert végülis februárban sok az építkezés), pláne, hogy rengeteg időm van faszságokon gondolkodni.....És nem vagyok beszámítható sem. Koordinálatlan vagyok a hülye gyógyszerektől, szédülök, nem látok jól, kiesnek a dolgok a kezemből. Olyan vagyok, mint akit agyonvertek. A gyomrom kikészült a sok tablettától, nem tudok enni. Dongó benyalt tegnap egyet ebből a gyógyszerből, kétségbeesve hívtam a kórházat. Azt mondták figyeljem, szerencsére rajta nem fogott. De lehet, hogy meg se ette, de akkor nem tudom hová tűnt. Tegnap Moncsi meglátogatott, jó volt emberi szót hallani ennyi idő után.Vagyis szombaton délután kimozdultam, de csütörtök óta csak ez az egy program volt. Különben itthon vagyok, és nézek ki a fejemből, és nem szólok senkihez, max. telefonon. Meg is nézhetem a számlámat a jövő hónapban, de nem bírok most mást csinálni. Rohadt érzés, hogy tőlem függetlenül jön a szorongás, szívdobogás (kémiai úton), és ezzel harcolok egész nap. Mert ugye nemrég még belülről ismertem ezt az állapotot, és tudom, hogy ez már nem én vagyok, de nem tudok mit csinálni, ha egyszer ilyen szarokat kell szedni. Az állandó fájdalom sem vidít fel igazán. Bámulom a tv-t, és hányingerem van ezektől az emberektől, ugyanis belenéztem a tv2 maunika sójába, amit valami josi barát vezet vagy mi. Kár volt. Komolyan az tartja bennem a lelket, hogy vannak barátaim, és ők most nagyon boldogok, szerveznek, terveznek, szeretik egymást. És ennek én is örülök. Persze kicsit irigy is vagyok, de ezt most nézzétek el nekem kérlek. Bárki az én helyzetemben arra vágyna, ami nekik jó ideje megvan. Még akkor is, ha ez most önsajnálat.
2010. február 7., vasárnap
Beszámolás
Úgyis tudom, hogy kíváncsiak vagytok...
Szóval ez elején volt egy kis fejetlenség, a szervezők szuperul vokáloztak egymással, persze csak fojtott hangon. De végül mindenki leült a helyére, és csengő, és rapidrandíííí! Eskü ezt mondták. A srácokat nem akarnám itt kibeszélni, aranyos, kedves pasi volt mind. Kicsit furcsa volt, hogy olyan szervezett az egész, de sztem nagyjából mindenki simán vette. Valahogy nem tudtunk ezzel a 7 perccel mit kezdeni, sokszor csak úgy belecsaptunk a dumába (pl. forgalmi dugókról beszélgettünk). Ami tök jó, ha van még utána 1,5 óra beszélgetni. De nincs, úgyhogy sietni kell hamar....gyors váltás, és megpróbálni a legtöbb infót lehúzni a másikról. Pedig sztem nem ez a lényeg. A forgalmi dugók közben is kiderül ki szimpi és ki nem....Aztán ha az, majd megbeszélünk mindent egy következő alkalommal. De pozitv élmény volt teljesen.
Más! Újabb betegséggel bővült, az eddigiek amúgy sem csekély sora. Magyarul az arcidegzsába névre hallgat, latinul facialis neuralgia. Na ilyet csak az ellenségeimnek. Még nekik se. Nincs ember aki ezt a kínt megérdemli. Ezzel vallatni lehet! Este már fájdogált, aztán éjjel már nagyon, és hajnalban....Arra ébredtem, hogy leszakad a bal arcom, konkrétan fetrengtem és vinnyogtam. Iszonyatos fájdalom. Aztán reggelre egy kis sajgás maradt, de már érzem, hogy jön vissza a kín. De ha igen, húzok az ügyeletre a Jánosba. Fül-orr-gége, jupi.
Szóval ez elején volt egy kis fejetlenség, a szervezők szuperul vokáloztak egymással, persze csak fojtott hangon. De végül mindenki leült a helyére, és csengő, és rapidrandíííí! Eskü ezt mondták. A srácokat nem akarnám itt kibeszélni, aranyos, kedves pasi volt mind. Kicsit furcsa volt, hogy olyan szervezett az egész, de sztem nagyjából mindenki simán vette. Valahogy nem tudtunk ezzel a 7 perccel mit kezdeni, sokszor csak úgy belecsaptunk a dumába (pl. forgalmi dugókról beszélgettünk). Ami tök jó, ha van még utána 1,5 óra beszélgetni. De nincs, úgyhogy sietni kell hamar....gyors váltás, és megpróbálni a legtöbb infót lehúzni a másikról. Pedig sztem nem ez a lényeg. A forgalmi dugók közben is kiderül ki szimpi és ki nem....Aztán ha az, majd megbeszélünk mindent egy következő alkalommal. De pozitv élmény volt teljesen.
Más! Újabb betegséggel bővült, az eddigiek amúgy sem csekély sora. Magyarul az arcidegzsába névre hallgat, latinul facialis neuralgia. Na ilyet csak az ellenségeimnek. Még nekik se. Nincs ember aki ezt a kínt megérdemli. Ezzel vallatni lehet! Este már fájdogált, aztán éjjel már nagyon, és hajnalban....Arra ébredtem, hogy leszakad a bal arcom, konkrétan fetrengtem és vinnyogtam. Iszonyatos fájdalom. Aztán reggelre egy kis sajgás maradt, de már érzem, hogy jön vissza a kín. De ha igen, húzok az ügyeletre a Jánosba. Fül-orr-gége, jupi.
2010. február 2., kedd
Szívjá gázt!
Néha meg szoktam nézni a szűk környezetem levegőminőségéről készülő térképet. Ma ezt mutatta:
Megnéztem az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat értékelését is, íme:
Jól látszik, hogy az egészségügyi határérték kétszeresét, sőt, egyes helyeken a 377%-át szívjuk be például nitrogén oxidokból. Ennek ellenére az ANTSZ szerint a levegő minősége elfogadható (lehet, hogy az átlagolás miatt van, vagy egyéb okból, mindenesetre a rendszer hibáját jelzi, hogy ez alapján az ember simán levinné a térre játszani az utódait).
Megnéztem az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat értékelését is, íme:
Jól látszik, hogy az egészségügyi határérték kétszeresét, sőt, egyes helyeken a 377%-át szívjuk be például nitrogén oxidokból. Ennek ellenére az ANTSZ szerint a levegő minősége elfogadható (lehet, hogy az átlagolás miatt van, vagy egyéb okból, mindenesetre a rendszer hibáját jelzi, hogy ez alapján az ember simán levinné a térre játszani az utódait).
2010. január 16., szombat
Begyöp
Én tudom, hogy nem várhatok sokat másoktól, de azért ez kezd szar lenni. Tényleg. Persona non grata vagyok a legjobb barátom (sőt barátaim) életének egyik legfontosabb történésekor. És mi a bűnöm? Csak az, hogy szerettük egymást, aztán egyszercsak már máshogyan szerettük egymást, és végül elváltak azok a útjaink. De most is vannak közös utak, igaz másfélék, de nekem fontosak. Vagyis nemcsak nekem. Miért képtelenek ezt mások felfogni? Most igenis fröcsögni fogok! Élik a begyöpösödött, szar életüket, osztják egymást, alázzák egymást, csalják egymást, pletykálkodnak, rosszindulatúak....Ami engem nem zavar, mindenki úgy cseszi el az idejét, ahogy akarja. A baj az, hogy képtelenek felfogni az olyan emberi és párkapcsolatok mélységeit, mint ezek. De ha már nem értik, legalább kérdezzék meg miről van szó. Nem ők kívülről eldöntik mi a szitu -persze mindneki magából indul ki- és gyűlölködnek. És ami a legrosszabb, hogy mégcsak nem is én hallgatom, hanem ők. És elrontják a szájízét a szervezésüknek, és az örömüknek, és emiatt kinyílt a bicska a zsebemben.
Komolyan elgondolkodtam, hogy egyesével felkeresem őket, és megbeszélem velük. Teszek egy kísérletet a normális hangú emberi beszélgtésre. És ugatás befejez!
Komolyan elgondolkodtam, hogy egyesével felkeresem őket, és megbeszélem velük. Teszek egy kísérletet a normális hangú emberi beszélgtésre. És ugatás befejez!
2010. január 10., vasárnap
2010. január 6., szerda
Pirosság
Már másodszor támadja meg a kókuszunkat valami piros. Nem tudjátok, mi lehet ez? Piros penész? Vagy valami baktérium? Vagy csak elszíneződés? Ez az adag egy éjszaka alatt lett ilyen. A második kép mikroszkópon át készült, azon se látszik semmi.
2010. január 4., hétfő
Mit tehet a sejt?
Kaptam nemrég egy körímélt, melyben egy videó linkje volt. A videó készítői arra buzdítottak, hogy tegyek valamit a globális felmelegedés ellen. Elgondolkodtam, hogy mégis mit tehetnék. Megnéztem egy ide vonatkozó honlapot is, amely a következőket ajánlja:
Mértékletesen vásároljunk!
Kicsit érdemes odafigyelni, bár a magyar emberek nagy része így is mértékletes, mert nem teheti meg, hogy felesleges dolgokat vegyen. Meg aztán a megkeresett pénzt egyszer úgyis elköltjük.
Takarékoskodjunk az energiával!
Ezt is meg kell próbálni. De azt azért jó ha tudjuk, hogy egy energiatakarékos izzóval havi 50-200 Forintnyi energia takarítható meg. Ez nem túl sok, de azért valami. Csakhogy maga az izzó drágább a hagyományosnál, részint azért, mert több energia kell az elkészítéséhez.
Fűtés. Most épp egy panellakásban vagyok, ahol semmi beleszólásom abba, hogy mennyi energiát kapok, és hogy mennyit fizetek érte. Ugyanennyi lesz a számla, ha kicseréljük az ablakokat, ráadásul egy új, dupla műanyag keretes ablak elkészítéséhez rengeteg energia kell, és sok kőolaj.
Ami még durva: itt a panelban (és általában a lakásokban) eseményenként 4-5 liter ivóvízzel húzzuk le a vécét...
Használjunk megújuló energiaforrásokat!
Hát ez a lakásban megint csak problémás. De ha kertes házunk lenne, valószínűleg akkor sem tehetnénk meg, hogy átálljunk, mert a föld- és napenergián alapuló rendszerek messze nem gazdaságosak, és hatalmas a bekerülési költségük.
Az autónk a benzint szereti. Vehetnénk egy újat, ami kevésbé szereti, de gondoljunk bele, hogy mennyire terheli meg a környezetet 1 db autó elkészítése! Fémgyártás, olvasztás, megmunkálás, festékek... A konnektorba dugható kocsi jó, mert nem ott füstöl, ahol van, hanem ahol az erőmű van. A hidrogénhajtású pedig még nem elérhető.
Óvjuk, gyarapítsuk a növényzetet!
Szoktunk venni cserepes virágot.
Termeljünk kevesebb szemetet!
Sörből üvegeset veszünk, a tejet sajnos nálunk műanyag-papír hibrid dobozba csomagolják. Ez nem mindenhol van így! A vizet is műanyagba rakják, amit el szoktunk vinni a szelektív lerakóba. A szupermarketekben nejlonzacskót adnak (az USA-ban már vagy 40 éve papírzacskóban hordják haza a kaját).
Váljunk vegetáriánussá!
Vagy egyből mindjárt nem is eszem semmit, akkor egy-két héten belül drasztikusan lecsökkenek az általam okozott természeti károk (persze ha temetnek, és nem hamuvá égetnek).
Nem a környezettudatosság ellen beszélek, inkább csak elkeserítően kevés lehetőséget látok. A magam szintjén továbbra is próbálkozni fogok, de túl nagy eredményt nem szabad várni. Nagyot az USA és Kína tudna lépni, ha komolyan vennék az ügyet, és ipari méretekben csökkentenék a károsanyag-kibocsátást.
Mértékletesen vásároljunk!
Kicsit érdemes odafigyelni, bár a magyar emberek nagy része így is mértékletes, mert nem teheti meg, hogy felesleges dolgokat vegyen. Meg aztán a megkeresett pénzt egyszer úgyis elköltjük.
Takarékoskodjunk az energiával!
Ezt is meg kell próbálni. De azt azért jó ha tudjuk, hogy egy energiatakarékos izzóval havi 50-200 Forintnyi energia takarítható meg. Ez nem túl sok, de azért valami. Csakhogy maga az izzó drágább a hagyományosnál, részint azért, mert több energia kell az elkészítéséhez.
Fűtés. Most épp egy panellakásban vagyok, ahol semmi beleszólásom abba, hogy mennyi energiát kapok, és hogy mennyit fizetek érte. Ugyanennyi lesz a számla, ha kicseréljük az ablakokat, ráadásul egy új, dupla műanyag keretes ablak elkészítéséhez rengeteg energia kell, és sok kőolaj.
Ami még durva: itt a panelban (és általában a lakásokban) eseményenként 4-5 liter ivóvízzel húzzuk le a vécét...
Használjunk megújuló energiaforrásokat!
Hát ez a lakásban megint csak problémás. De ha kertes házunk lenne, valószínűleg akkor sem tehetnénk meg, hogy átálljunk, mert a föld- és napenergián alapuló rendszerek messze nem gazdaságosak, és hatalmas a bekerülési költségük.
Az autónk a benzint szereti. Vehetnénk egy újat, ami kevésbé szereti, de gondoljunk bele, hogy mennyire terheli meg a környezetet 1 db autó elkészítése! Fémgyártás, olvasztás, megmunkálás, festékek... A konnektorba dugható kocsi jó, mert nem ott füstöl, ahol van, hanem ahol az erőmű van. A hidrogénhajtású pedig még nem elérhető.
Óvjuk, gyarapítsuk a növényzetet!
Szoktunk venni cserepes virágot.
Termeljünk kevesebb szemetet!
Sörből üvegeset veszünk, a tejet sajnos nálunk műanyag-papír hibrid dobozba csomagolják. Ez nem mindenhol van így! A vizet is műanyagba rakják, amit el szoktunk vinni a szelektív lerakóba. A szupermarketekben nejlonzacskót adnak (az USA-ban már vagy 40 éve papírzacskóban hordják haza a kaját).
Váljunk vegetáriánussá!
Vagy egyből mindjárt nem is eszem semmit, akkor egy-két héten belül drasztikusan lecsökkenek az általam okozott természeti károk (persze ha temetnek, és nem hamuvá égetnek).
Nem a környezettudatosság ellen beszélek, inkább csak elkeserítően kevés lehetőséget látok. A magam szintjén továbbra is próbálkozni fogok, de túl nagy eredményt nem szabad várni. Nagyot az USA és Kína tudna lépni, ha komolyan vennék az ügyet, és ipari méretekben csökkentenék a károsanyag-kibocsátást.
2010. január 2., szombat
2010
Egy Lénárd Sándor idézet a kerek évfordulóra:
"Az óráknak valahol száma van, a napoknak neve! Semmitmondó számok, semmitmondó nevek... Öt óra? Fél hat? Hétfő? Kedd? Huszadika? Hányadik év, micsoda után? Mi minden előtt? ... Évmilliókat töltött az emberiség a földön, jégkorszakokat élt át, kitalálta a nyílhegyet, felfedezte a búzát és még a számokat is. De azt már nem láthatta előre - hisz káoszban élünk -, hogy számok fogják uralni kései unokáit, unokái napjait, óráit, hogy végül mindenki számol, számít, csak hogy abszolúte biztos dolgot mondjon olyasmiről, amiről senki sem tudja, hogy mi. Elég tudni, hogy pár száz vagy néhány ezer megmaradt napból egy új kezdődött meg."
Elgondolkodtató. Persze a dél-amerikai őserdőben könnyű így élni :)
"Az óráknak valahol száma van, a napoknak neve! Semmitmondó számok, semmitmondó nevek... Öt óra? Fél hat? Hétfő? Kedd? Huszadika? Hányadik év, micsoda után? Mi minden előtt? ... Évmilliókat töltött az emberiség a földön, jégkorszakokat élt át, kitalálta a nyílhegyet, felfedezte a búzát és még a számokat is. De azt már nem láthatta előre - hisz káoszban élünk -, hogy számok fogják uralni kései unokáit, unokái napjait, óráit, hogy végül mindenki számol, számít, csak hogy abszolúte biztos dolgot mondjon olyasmiről, amiről senki sem tudja, hogy mi. Elég tudni, hogy pár száz vagy néhány ezer megmaradt napból egy új kezdődött meg."
Elgondolkodtató. Persze a dél-amerikai őserdőben könnyű így élni :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)