Ünnepi pörgés

Karácsonykor az ember jobban ráér, például blogot írni, tartja a közhiedelem. Ehhez idén nem sikerült tartanom magam. Persze huszonnegyedike előtt senki nem ér rá, ez természetes, mi is aznap vettük meg az utolsó előtti ezüstlevelűt, és még láttuk, ahogy a közterületesek bezúzzák az el nem adott tételeket. De hogy az ünnepek közötti vasárnapon is dolgozni fogunk, azt nem gondoltam. Hát ilyen ez a magad-uram-élet, nem hajt senki, csak a határidők, de azok annál gonoszabban. Azt olvastam tegnap egy könyvben, hogy nincs az a dollármilliomos, aki ne a kemény munkájának tulajdonítaná a vagyonát, legalább részben. Én is hajlamos vagyok csokorba szedni a problémákat, amikor a vérnyomásom épp hosszában szétrepeszteni készül a két agyféltekémet (persze dollármillióim sose lesznek). Utólag már máshogy látom a karácsony előtti autólerobbanást és szerelést, a számlázással kapcsolatos utolsó napi rohangálást, a huszonadikai mínusz tizen fokban zajló költöztetést, amikor éppen a célállomás közelében kívánt valaki balesetet szenvedni, az utolsó sportesemény lekésése felett érzett gyötrelmet, a határidős munka hiányosan elküldött szövegét, a két nap alatt megbuggyant halászlét, a feszült hangulatú családi összejövést és sok egyéb apróságot. A legnyugodtabb nap a mai, végigdolgozott volt. Tegnap még kicsit felhúztam magam a Gödör béna, fagyoskodtató jegyeladási rendszerén, de a Kaláka és Nyeső Mari feledtette a dolgot.

Most pár napig a billentyűropogásba menekülünk, esténként pedig örülünk a különösen jól eltalált és kedves ajándékoknak. Filoszofihoz hasonlóan nekünk sem sikerült mélyen átélni a karácsonyt. Jövőre jobb lenne egy hétre eltűnni valahol, és csak 24-ére előkerülni. A tennivalókat meg majd rábízzuk a Karácsonyi Famanóra.