Hosszabb-rövidebb ideig tart, míg az ember átér az ébrenlét és az álom közti folyosón. Ingatag tudatállapot, idegeimet túlfeszítő időszakokban olyannak érzem ezt az utat, mintha oda-vissza rángatnának az átjáróban. Közben elhagyok egy csomó képet, színt, neveket amik teljesen véletlenszerűen összekapcsolódnak és ez még nem álom, annál rövidebb, csak egy benyomás amit néha felfogni sincs időm, mert hirtelen átérek. Ezt most valamiért megjegyeztem:
„- Szia Borsó, jó lenne majd valamikor találkozni, nem gondolod?”
„- Ne haragudj, én nem gondolom. Túl messzire kerültünk.”
Előkerült a zsebéből egy mérőszalag (ami kísértetiesen hasonlított a mai napon termelt EKG-szalaghoz –sic), hozzálátott lemérni lelkeink közti távolságot, vagy talán azt, h az az Egy mennyire vált szét. Rögzítette ahhoz a ponthoz, egy sarokhoz aminél oly gyakran láttam őt befordulni. És ahogy húzta ki a szalagot, méterenként felbukkant egy-egy ember: Norbi, Zsuzska, Récs….és akkor szétpukkant a kép……….
2008. február 27., szerda
2008. február 24., vasárnap
2008. február 23., szombat
Hermann Hesse: Demian
Végre valaki megfogalmazta helyettem, hogy a felelősség nélküli gyermekkort elhagyni olyan, mintha az ember zsebretett kézzel, lehorgasztott fejjel elsétálna egy összedőlt ház romjai mellől…
„Figyelj meg alaposan egy embert és többet tudsz meg róla, mint ő maga.”
„Az ember azonban nem csupán önmaga, hanem egy olyan egyszeri, egészen különös, minden esetben fontos és figyelemre méltó pont, melyben a világ jelenségei keresztezik egymást – csak egyetlenegyszer és soha többé úgy, ahogyan épp akkor”
…és nem mellékesen választ kaptam végre az ökörnyálas kérdésemre is…

arany vérvonal...

Hirtelen másra asszociáltam Borsó bejegyzése kapcsán, mert tegnap meggyűlt a bajunk a golden vérrel. Vagyis nem a golden részével, hanem a menhelyessel, befogadottal, régigazdi-hiányoló vérrel. És persze, sok a gond és baj, de ezt elvállaltam, amikor a pórázt rácsatoltam a kennelben.
Amúgy roppant ügyes: 4 km, forgalmas főút (reggeli csúcs), vasúti vágányok, és egy karcolás se.
Marha.
2008. február 22., péntek
arany vérvonal
Kedden állatélettan gyakorlaton kiderült, h B/Rh negatív a vércsoportom. Hogy ehhez mit szóljak, azt kétfelől is körbe lehet járni: egyrészt, ha az első gyermekemet nem is, a másodikat tutira kilökheti a szervezetem. Mindig is egy-gyermekes anyukaként éltem a saját képzeletemben, így megspórolhatom a további ábrándozást. Csak nehogy a végén tényleg igazam legyen a gorillabébivel. A másik aspektus, miszerint a B vércsopi főleg az ázsiai népekre jellemző és Európában tök ritka, így ha találnék magam mellé egy szintén B és lehetőleg Rh negatív szittyát (vagy egy szittyót), ezzel hozzájárulnánk az igazi, hamisítatlan szkíta vérvonal fenntartásához. Istenkém de szépen hangzik...
2008. február 21., csütörtök
Posta
Azért ők se semmik, tegnap lazán átvettem egy 16 éve halott ember nevére szóló ajánlott levelet a postástól. Igaz, az előző autónk is apám nevén volt évekig, amikor már nem élt. Furaság.
Amőba
Befizettem a postán a csekkeket. Mögöttem délceg, 20-22 év körüli fiatalember álldogált, kezében 1 db csekkel. Az emberből áradt a tesze-tosza jajjistenemmostmivanság. Odalép az ablakhoz, hogy ezt a csekket szetretné befizetni. A csekk zsír üres volt, Pázmány Péter Katolikus Egyetem :) Gondolom UV csekk lehetett....A postás csaj ránéz, hogy talán akkor ki kellenne tölteni mennyi is az összeg amit be szeretne fizetni, név, cím, stb. Ja?! Hát akkor toll, remegő kéz....Filózott egy percig, merthát nem kell az ilyesmit elkapkodni. Csak reméltem, hogy nem arról van szó, hogy még életében nem látott csekket. És aztán beírta a felső (számsorba) betűvel, hogy EZER :-DDD. És én csak álltam és az államat a padlóról szedegettem felfele. Létezik olyan huszonéves ember a világon, aki még életében nem töltött ki csekket????? És igen kérem, szomorú tapasztalat,létezik. A postás röhögött, és kitöltötte neki. Azt nem vártam meg vajon a nevét és a címét tudta-e a srác. Gyanítom az se megy neki. De legalább írni tudott, annyit legalábbis, hogy EZER. Na vazze. Pázmány Egyetem! Éljenek az életképes leendő jogászok.
2008. január 30., szerda
Ért-elemezd
mivan ha így:
Hét: kínosan gyorsan is telhet, ha mégcsak a másodikba bambulsz a szigorlat ezertizenhúsz tételéből; hipergiga lassan is kúszhat, még a csigánál is lassabban, mert nincs nyálkája amivel könnyíthetné az Élet ellenállását: ha például várod a Valakit hogy nyomhass végre a fejére egy baracot. még egy egész hét...és még csak kedd...
Hó: az a legjobb, amikor megfagy a teteje, jókis erős kéregre és egy mogyoróágba csimpaszkodva plusz a tömeged felét lelki ellenerővel lefogyasztva, rálehet állni a tetejére és elbír. de csak semmi hírtelen mozdulat (: aza legjobb mikor már várható az első hó és minden reggel feszítő türelmetlenséggel és várakozással és 23 évesen is rohan az ember az ablakhoz, hogy: "na?"
Nap: az arcomnak nagyon jól szokott esni, amikor még pont nem égett le de már lefertőtlenedett a téli és tavaszi kavarodás-vakarodás után (: igenis szereti a Napsugarakat, UV-A és UV-B, nemérdekli sosem, hogy mostakkor a kijoto-i egyezmény akkortehát a pajzs és a kenjembe mert téleg homozigóta mutánssá válik a p53 faktor és akkor aztán nincs megállás. egyszerűen szép sima tiszta lesz még a XXI. századi viszonyok mellett is. ugyis szól ha már sok. a meleg pedig mindennél többet ér, tudom mert vacognak az ujjaim a csak pillanatokra felmelegedő és egyből visszaálló pé és té betűkön rohangászva. szeretném ha most sütne!
és mivan ha így?
7 hónap

2008. január 29., kedd
Hát, hmmm.....
Szal a következő történt. Pénteken lemerítettem az akksit a kocsiban, nem kicsit. :) Ép indultunk volna valahova a munkahelyről, és tök cink volt az egész. Bementem a váróba, és zseniális érzékkel ráböktem egy pasira: "Apuka! Nem szeretne nekem segíteni bebikázni az autómat???" Segített persze, autószerlő volt. Tudom én kire kell bökni :) És mivel Z zseniálisan felszerelte Krokit szerszámmal, bikakábellel, nyerő voltam. Villogtam! Kijött velem, bika piros zsinór. Emlékeztem mintha kellene még egy. Itt már röhögött, de megtaláltam a feketét is :) Szal bikáztunk. A durva az volt, hogy már itt bepróbálkozgatott, miközben a 1,5 éves gyerekének a kiugrott könyökét pakolta vissza a doki :( Jah!
A bika nem jött be. Ekkor húzott körbe a gyseb. körül, Kroki csak nem indult. Full hülyének nézett, tehát cseréltünk, én húztam őt. Neki se ment, hehe. De itt már totál zavarban voltam, mert nyomult...Összevissza nyomogattam a gombokat, karokat. Dudáltam, ablaktörlő. Tisztára, mint a szőkék a filmekben.
Na végre kitalálta, hogy be kell tenni az ő akksiját hozzám. Addigra kint volt a neje a gyerekkel, úgyhogy leállt. Kroki járt!!! Aztán bementünk kezet mosni. Ott közölte, hogy neki fáj ám a dereka...És komolyan. Most mit mondhattam volna erre???? Segített, szívott miattam, megadtam hát a számomat kínos vigyorral, hogy hívjon bátran....
Segítőkész, aranyos, és egyben egy paraszt bunkó. Ezt tedd össze!
Engem meg egész este ugrattak a többiek, hogy meghúzott a szerelő :)

2008. január 25., péntek
napi juss
Mivel az elmúlt 5 heti teljesítményem kezdi megütni egy csokor pitypang fotoszintetikus hatékonyságát, úgy gondolom megérdemlem, hogy egy tál lekváros gofri társaságában megnézzem (kacsacsőrű) Jane Eyre befejező epizódját. Imááááááádom
2008. január 24., csütörtök
Az asztrológia fitneszre gyakorolt hatása
Az ablak mellett ült a nő, ölében egy másféléves kis formás pufi, leül szembe egy öregasszony - "jaj de szép, hogyhívják, derivál szépen, okosababa stb", aztán egyszer csak szóba kerül, h hány éves ill mikor született. Kiderül, hogy halak. "-Halak. Az nagyon jóóó jegy. Szeretetreméltók. Megbízhatók.", mire Az Anyuka: "Igen, én is örülök, hogy végül halak lett, úgy volt, hogy vízöntőnek születik, de hát én el se tudtam volna képzelni mit csinálok egy vízöntő gyerekkel..."
.
.
.
"-Asszonyom, nagyon jó hírem van. Ön áldott állapotban van. Úgy számoltam, február elején esedékes a szülés."
"- Jézusom! Vízöntő lesz? Inkább kaparja ki Doktor Úr"
.
.
.
"-Asszonyom, nagyon jó hírem van. Ön áldott állapotban van. Úgy számoltam, február elején esedékes a szülés."
"- Jézusom! Vízöntő lesz? Inkább kaparja ki Doktor Úr"
2008. január 22., kedd
Éljen, éljen!!!
Valaki túl szerény, úgyhogy szent kötelességemnek érzem, hogy felhívjam figyelmeteket: elkészült a Skyence honlapja!!! (merthogy azért valahogy ez mégiscsak blogtéma, nem? :D)
Éljen, éljen!!!
Éljen, éljen!!!
Kerekes Band
2008. február 10. 16.30 - Mangalica Fesztivál, Vajdahunyad Vár (ingyér)
http://www.youtube.com/watch?v=2iV7tgyzJzc
http://www.youtube.com/watch?v=2iV7tgyzJzc
2008. január 16., szerda
Buda és Pest
Sok érdekes, vicces dolgot láthat az ember, ha mászkál kicsit a városban. Ráadásul ingyen! Érdemes lenne többször tenni
2008. január 14., hétfő
kockázatok és mellékhatások...
- Mi mind egyéniségek vagyunk! - szólt a söröskupak hátranézve a többi felé, majd levetette magát a hídról.
2008. január 13., vasárnap
Agymosás = vizsgaidőszak
(igen, most már én is írok a blogra...)
Meg kell mondanom, nagyon élvezem a vizsgaidőszakot, pedig volt már párban részem! Remélem most már szép lassan egy folyamatot jelez nálam és nem egy körforgást... " Jó pap holtig tanul! - de nem mindig ugyanazt!" Most egy másfél hónapra félretettem a " perszehogybetudokmenni dolgozni, mitteccikinni, szerintemjobbanpasszolhozzá a püré- agyamat, és olyan, mintha naponta mosnám az agyam, valamiféle info-összetételű anyaggal, érzem, ahogy helyére kerülnek a dolgok... Remélem szükség is lesz rá, és nem csak nekem tetszik majd..
Igazából olvasom, amit írok, és megen rájövök, hogy Ti ezt sokkal frappánsabban csináljátok... A Blogírást. Lehet nekem arról kellene írnom, hogy miért nem tudok írni. Én imádok beszélgetni, úgy nagyon elememben érzem magam. Így meg folyamatosan bele akarok kötni, javítgatni, hogy lehetne élvezetesebb. Meg szóban olyan csapongó tudok lenni, amit annyira élvezek, hogy mindenről eszembe jut valami, és órákig el lehet kavarogni, oszt alig tudom honnét indult el a beszélgetésfa-törzse...
igazábó azért akartam írni, hogy vizsgaidőszak = agymosás => utána azér' összekoszolnám = http://www.vilagveleje.hu/index.php?link=hirek_item&id=253&PHPSESSID=4e1d76aed9e03f3bd2d248abab95660b
gyorsan közzéteszem, mielőtt meggondolom magam, hogy ilyen meggondolatlanságra vetemedtem... pofikacibálás (nem, nem i és k között választva...) és ujjpercből integetés Mindannyiótoknak

2008. január 11., péntek
A vizsgák időszaka
Furcsa része ez az életemnek. Minden átrendeződik, magam osztom be az időmet, örülök, ha dolgozhatok egy napot. Nem csak azért, mert ilyenkor nem érek rá ilyesmire, és a jegyzetolvasás nem jövedelmez, hanem mert jól esik kicsit a kezemet és az agyam egyszerűbb funkcióit használni. Talán ez az az időszak, amit a panaszkodó gyerekemnek mesélni fogok, hogy bezzeg én az egyetem mellett több helyen dolgoztam is (lusta kölök).
Az viszont riasztó, hogy egy esti Tescozás jó programnak tűnik.. Nem baj, vasárnap Dzsungel könyve, addig meg állom a pofonokat.
Az viszont riasztó, hogy egy esti Tescozás jó programnak tűnik.. Nem baj, vasárnap Dzsungel könyve, addig meg állom a pofonokat.
2008. január 7., hétfő
kaptam 2 év gondolkodási időt
Ma végre megtörtént. Végre láleltem a hiányzó darabra, pedig annyira egyszerű volt. Olyan mint amikor feltolod a fejedre a szemüveget és egy egész álló délután azt keresed a lakásban. A felszálló ködpárával az én utolsó kételyeim is elpárologtak. Muszáj leírnom, még akkor is, ha ezt senki nem érti, de én tudni fogom, hogy MA megtörtént. Végbement a reakció. Fogalmam sincs miért éppen ma és miért ilyen hosszú várakozás után, de ma újra SZABAD LETTEM.
Utóírat Zének: drága Barátom, hogy lennék már messzipista amikor ma jönnek hozzánk a kéményseprők
Kopertának: Zé még anno mutatott egy nagyon frappánsat az írásaid közül, amiben a megszokásokról volt szó, volt egy rész benne „amikor kifelé kapcsolod fel a villanyt”, Te jutottál róla eszembe amikor a minap megfújtam a kocsonyát mielőtt bekaptam volna, ill amikor ma liszttel szórtam meg a sütemény tetejét porcukor helyett

2008. január 6., vasárnap
egy meg egy az három
Mivel idén nem lesz letesztelve hogy hörög a futómű homokon, ez évben már nem veszek Mitsubishit. Bezárt az Almássy, szabad idődet ezentúl töltsd máshol. Mondjuk az újonnan megnyílt Aréna Plázában. A minap tudtam meg egy fanatikusan antiglobalista ismerősömtől, hogy új márkák érkeztek az országba, és A Tömbben prezentálják magukat először és hogy ő jól megy is és vesz egy csizmát a Mizéyuka fajtából. Milyen jó, sokkal jobb, mint táncházba menni. Állítólag olyan a Kerepesi, mint egy vidéki vasútállomás eldugult klotyója. Dugódíj…hmm…bárcsak működne.
Aztán idén már tényleg jó lenne ha végre sikerülne megtanulnom, hogyan kell ügyesen lelépni a mozgólépcsőről. Amióta tudom használni, nekem még sose sikerült a haladási sebességnek megfelelő lendülettel leszállni róla. Lehet körömcipőben kéne próbálkoznom…
Azt mondta a Rádió, hogy a székesfővárosban körülbelül 3000 hajléktalan él. Havonta 150.000 forintból már talpra lehetne állni. Az havonta 1000 ft 150 embertől, 3000 hajléktalanra az havonta 1000 ft 450.000 embertől…a 2,2 millióból…Szerintetek?!

2008. január 3., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)