Válasz oda

Szóval asszem valahol az utolsó mondatban lehet a megoldás. Rejtőzködés..... Mindent megteszek, csak ne legyek önmagam, ne kelljen vállani azt, aki vagyok, mert abba a bugyorba belenézni nem sok fiatal mer. Mert ki is vagyok? És érhető is. Elcseszett világ szétvágódott fiataljai. Életemben nem láttam ennyi drogos, alkoholista, depressziós fiatalt. Az újdonsült huszonéves ismerősömtől azért hallok dolgokat. 23-24 évesen valaki már túl van 6 év drogfüggésen? És csúsznak bele az alkoholizmusba? A 15 éves csaj seggrészegen bárkit lepippant egy kertben, és még a nevét sem tudja? 17 éves kiscsaj több pasival szexel egy este alatt (árkon-bokron, kertben, kocsiban, motoron, stb), mint én egész életemben? Nincsenek alapok, nincs nevelés, nincs erkölcs, nincs itt már semmi. Amit tesznek tulajdonképpen menekülés. Mi elől is? Jó kérdés. Az "élet" elől, vagyis amit ők életnek hisznek. Hiszen sose láttak mást otthon sem, a "felnőtt" világban sem. Fájdalom, hazugság, csalás, lopás, pénzhajhászat, seggnyalás, szeretetlenség, agresszió, tisztelet nuku, stb. Persze, hogy nem erre vágynak. Az a mondat vágott szíven a videón, hogy ő már gimiben rájött, hogy az emberekben nem lehet bízni, nem lehet senkire sem számítani. De miért nem? Ki mutat manapság példát? Kire nézhetnek fel? A legrosszabb az egészben, hogy a nagy menekülésben, ami a realitás talajától fényévekre vezet, a becsukott szemek miatt akkora sebeket szereznek maguknak és adnak egymásnak, hogy azt kiheverni, feldolgozni, meggyógyítani már egy élet is kevés. És lesznek olyan szülők és társadalom amilyen, és etc... És mi más marad nekik? Hát persze, hogy a közösség, ha már a család fogalma kihalóban van. Emberek vagyunk, közösségi lények. Az odatartozás egy csoporthoz szinte a legerősebb motiváció a szexuális után. Egy csoporthoz tartozni szeretetszerű érzést ad. Persze ezeket a csoportokat a közös "ellenség" tartja inkább össze, mint a közös eszme és szeretet. De valami töltést ad ebben a sok szarban, ami körülveszi őket. Mind voltunk kamaszok, ifjak, én is voltam "punk" vagy mi :) Demonstráltam, ahogy ők is. Demonstráltam, hogy én más vagyok, nem ÁTLAG, mert az megauncsi, megasablonos, megaszar. Anyánk, apánk is olyan, mi aztán dehogy! És persze pont ettől lesznek átlag tinédzserek és ifjak, de erről fogalmuk sincs. Hiszen mind azt gondolják, ők különlegesek. Kedves ifjú barátom még ebben a cipőben jár, és elképed az élettapasztalatomtól :) Meg a sok kamasz, akik hozzám járnak. Ilyenkor hihetetlenül öregnek érzem magam. Nemrég még a depresszió bugyraiban mászkáltam én is....Hihetetlenül mély és sivár hely. Nem segített túl sokat a terápia..Hogy jöttem ki mégis? Csak néhány olyan ember kellett, aki EMBER-i, akinek vannak alapjai, tudja mi a szeretet, barátság, odafigyelés, összetartozás. Most már én is tudom, legalábbis pedzegetem. És adom is tovább másoknak :) Ezekre a kölykökre vajon ki figyel? Őket ki szereti? Ki veszi őket emberszámba?