2007. augusztus 6., hétfő

leporolt gyermekévek

Sárga alapon nagy pettyes katicák, egy darab rongy. Ennyi az emlékem hátulgombolós koromból. Kiskori munkásságomat két fő szakaszra tagolnám: amikor még nem volt hajam és miután már lett. Előbbinél fergeteges jacuzzi-partykat csaptam az erkélyünkön feldobott narancssárga műanyaglavorban, ömlött le a víz a 3.emeletről. Anyukám ilyenkor párás szemmel csak a karjait tárogatta – játszik a gyerek - .Aztán jött a kemény dac-korszak, amikor tudom, szívesen vettem fel egymásra az összes bugyimat (Anya persze ilyenkor is a kelleténél nagyobb frekvencián sipákolt – hogy mér nem tudnak ezen egy jót röhögni a szülők?). De az egyik kedvenc emlékem kisiskolás koromból maradt fenn, ami alátámasztja, hogy a gyereknek nem lehet elég korán elkezdeni magyarázni a városi infrastruktúra mibenlétét. Nekem ugyanis szent meggyőződésem volt, hogy míg én fürdök, 40 láb mélyen meglett férfiak lapátolják nekem a szenet, hogy én forró gőzben ejtőzhessem. Gondoltam, vmit én is nyújhatok cserébe, ne unatkozzanak már szegények, megragadtam a zuhanyrózsát és jött a Süsü. Ez volt a rádiós-korszak.

1 megjegyzés:

Z írta...

Én biztos jót fogok röhögni, ha ilyen "hülye" gyerekem lesz. Így is jót röhögtem :D