2009. március 12., csütörtök

Észak és Dél


Jó híreket olvastam ma az Újbuda lapban. Ami már sok éve probléma nekem, és pár százezer embertársamnak, talán megoldódik. Köztudott, hogy Budán nem lehet észak-dél irányban közlekedni. Innen Kelenföldről legegyszerűbben Pesten át lehet a harmadik kerbe eljutni. Hetes busz, metró, egyes vili. Alternatíva lehetne a hetes busz, nyolcvanhatos busz, egyes villamos, vagy hatvanassal kombinált valami, de csúcsforgalomban csak kötött pályán van esély. Most azt tervezik, hogy meghosszabbítják a rakparton a villamos vonalat, összekötik a 17-est, a 19-est és a négyeshatost. Így 1 db járművel el tudnék jutni az Árpád-hídig. A terv nagyja 2010 végéig van előirányozva...
Nem tudom, lesz-e még rá szükségem, ha egyszer el is készül. A diákom elfogy egy héten belül, és akkor döntenem kell, megveszem-e a bérletet 9 ropiért. Ennyiért majd' 40 liter benzint adnak, az kb. 500 kilométerre elég. Ha minden munkanapon kocsiba ülök, akkor napi 25 kilcsi ugyanannyiba kerül, mint a hetesen állva szívni a homeless-tbc-t. Időben sem több. Hétvégén meg eddig is autóztunk, nem is jött szóba dél-pestre a buszozgatás. Ha meg jön a jó idő, előszedem a másik szobában várakozó kerékpáromat. Néhány nyarat már végigtekertem vele, ez a legszabadabb és legélvezetesebb módja a helyváltoztatásnak.

Nincsenek megjegyzések: