2009. március 1., vasárnap

Szél, rózsa, drogok, pálinka, Jordánia



Mezítláb koncert volt tegnap. Jó nagy színpadunk volt, az eddigi legnagyobb, a cucc is jó volt, kivéve a dobot. A megszokott két felsőtam helyett csak egy volt, és három beütő helyett csak egy. Ezért aztán szorgalmasan ütöttem a luftokat, minden számban legalább egyszer eldobtam a verőt. A szervezőember a függöny mögül elég erőteljesen próbálta betartatni a kijelölt 30 percet, pedig csak hárommal játszottunk többet. Mindezekkel együtt jó volt a dolog, kaptunk ingyenkaját, volt jó sűrű forrócsoki (az kell ugye, a kemény rockereknek). A koncert előtt kikölcsönöztünk az élő könyvtárból egy exdrogos lányt, akit körbeültünk, elmesélte az élményeit, és válaszolt a kérdésekre.



A többiek a zene után is akartak még beszélgetni egy szexfüggő élőkönyvvel, de már nem sikerült. Én húztam haza félbeteg Kopertámhoz, aki ma már hősiesen részt vett a nagybevásárláson, és még egy pártgarázs méretű hátizsákot is felcipelt. Este még átjöttek a zenészcimbik egy kis mulatozásra (élő beszámoló a Koperta blogon).

Eheti filmajánló: a Body of lies (Hazugságok hálója) egész jó volt. Leo DiCaprio mint iraki-jordániai titkos ügynök, jó vagányul tolta az amcsi államérdek szekerét.

Nincsenek megjegyzések: