2010. február 24., szerda

Tv sztár és örömhír

Ma volt a forgatás, tök jó fej stábbal. Meg is bírtam szólalni :) Március 6-án lesz műsor. Sztár-gyógytornász leszek nemsokára.

ÉÉÉÉÉÉÉS :D:D:D
A nagymamám ma dédnagymama lett, azaz megszületett az unokatesóm kisfia, Máté! Boldog szülinapot, és szép, hoszzú, boldog életet töpörtyű!

2010. február 12., péntek

Közvéleménykutatás

Egy kis közvéleménykutatást tartanék most. Címe: közvéleménykutatás. Arra lennék kíváncsi, hogy Ti, kedves ezt olvasók, hogyan, milyen módszerrel, belső monológgal, gondolati csomaggal segítitek magatokat embertársaitok elviselésében?
Kopertával erről a témáról beszélgettünk éjjel, miután egy hiányosan kitöltött űrlap miatt ordenáré módon leugatásra kerültünk e-mail-ben. Ez aztán sok hasonló, elfeledettnek gondolt élményt hozott ki belőlünk. Reggel aztán (nyolc óra előtt, panelban) ütvefúrásra ébredtünk, ami nem javított a hangulatunkon.
A beszélgetésre visszatérve: az biztos, hogy egyikünk sem akarja embergyűlölő módon, elzárkózva eltölteni az életét, viszont folyamatosan gyűlnek, és ezek szerint nem felejtődnek el a rossz élmények, bunkóságok. Először arra gondoltunk, hogy leiratkozunk a netes piacokról, közösségekből, de ez már az első lépés lenne az elefántcsonttorony irányába. Ráadásul nem véd meg az utcai bunkók, kocsiból kiordítók, boltban beszólogatók, satöbbik ellen. Volt egy olyan gondolat is, hogy irány a Nagy Magyar Puszta, mert hogy vidéken érezhetően kedvesebbek, de erre is találtunk ellenpéldát, meg aztán az internet keze hosszú (hú, ez jó, most olyan gibbonfélének képzelem).
Összefoglalva: a megoldás bennünk van, csak még nem találtuk meg.
Kérem a lélekügyileg fejlettebbeket, árulják el, mitől nem kerül egy ilyen esemény után az ember két órán át tartó idegstresszbe?

2010. február 11., csütörtök

Önsajnálat befejez

Na egy kicsit most már helyesbítek, mert többen beszóltak a ez előző bejegyzésre...
Szóval a tegnapi nap maga volt a pokol egy bizonyos szempontból. De általános szabály, hogy mindig el kell jutni a legaljáig valaminek, hogy mehessek fölfelé, és nézőpontot váltsak. Ez történt tegnap: Elkezdett lógni a szemhéjam a bal oldalon. Össze vissza fostm magam hirtelen, anyut hívtam. Berendelt CT-re, és találtak arcüreg folyadékot, vagyis gyulladást. Elkértem Borcstól az infralámpájukat, és visszarongyoltam a Jánosba. Ugyanis felhívtam a jófej gyerek fül-orr-gégészeket, és máris írtak nekem szuper orrcseppet, csak be kellet érte mennem. Aztán némi bezélgetés után, amikor is mindenkinek elmeséltem mi van velem, indulok haza. Autó kaputt! Na itt végleg kiborultam. Ezt nem hiszem el. Mi lesz valam így, hogy megyek haza. Hogy jut el a szervízbe, és ami fontosabb Cakk hogy jut el infúzióra ma??? ÁÁÁÁÁ. Na hosszas telefonálás után apu felvette, elhúzott a szervízig, és hazahozott. Közben ezren hívtak.....az utolsótól jó kedvem lett. :)
Aztán ma reggel arra ébredtem, hogy mi is volt tegnap?
Anyu megszervezett nekem mindent, puszi, ölelés, aggódás. Borcstól kaptam lámpát. A kórházban a gégész készséges, aranyos volt. Pe-Pi édesek voltak, örültek, aggódtak, a többi kolléga is. Meg is etettek, mert éhes voltam. Találkoztam az egyik kedvenc betegemmel is, pont jött be. A tesóm egyből kikereste nekem a sárga angyal számát, és felajánlotta, hogy kifizeti. Z szegény nem tudott mit tenni, mert Sólymi romokban volt épp, de aranyos volt, hívott. Nagyim hívott, aggódott, segíteni akart. A főnököm is hívott, a kolléganőm is. Aztán Móni is. A szerelő egyből fogadott szerencsére. Útközben még egy telefon, őt visszahívtam este. Kedves, állapotomról érdeklődő telefon volt, egy orvos kollégámtól ;) Aztán egy levél egy Tbányai exkolleganőtól (több optimizmust kért), vele Skype-oltam is. És a nagypapámmal is. Még Wst-vel is beszéltem kicsit. Ennyi ember mutatta ki tegnap, hogy szeret-kedvel, aggódik értem, és mennyien segítettek. Bocs, ha valakit kihagytam. Szóval betegség ide vagy oda, azért csak jó nekem na! És ez már jelentem végre újra én vagyok! Elmentek a felhők messzire :) (remélem).

2010. február 9., kedd

Utálatos bejegyzés

Utálok betegnek lenni. Most depizek, és hülyeségeken agyalok. Cakk nagyon beteg, az életét mentegetem egész nap. Szerencsére javul, az állatorvos is ezt mondja. Olyan köcsög gyógyszereket kell szednem, aminek a mellékhatásai: szédülés, kettőslátás, önbántalmazó gondolatok, zavartság...soroljam még??? Sajna ezek egyszerre jöttek, vagyis nem bántalmazom magam, de nincsenek halleluja gondolataim. Pláne, hogy beteg a degum, pláne, hogy felbukkant a múlt (ami, mint kiderült lezáratlan), pláne, hogy az egy randis találatom is csak félreértés volt, pláne, hogy a pasi nem hívott fel, tehát ez sem jött össze, pláne, hogy beszólnak, mert szarul parkolok (de hiába is lapátolnám el a havat, ha leállok a meredekre, nem bírok kiállni, szóval muszáj két kerékkel az úton állnom, és persze a rohadék betonkeverő autó is erre jön, mert végülis februárban sok az építkezés), pláne, hogy rengeteg időm van faszságokon gondolkodni.....És nem vagyok beszámítható sem. Koordinálatlan vagyok a hülye gyógyszerektől, szédülök, nem látok jól, kiesnek a dolgok a kezemből. Olyan vagyok, mint akit agyonvertek. A gyomrom kikészült a sok tablettától, nem tudok enni. Dongó benyalt tegnap egyet ebből a gyógyszerből, kétségbeesve hívtam a kórházat. Azt mondták figyeljem, szerencsére rajta nem fogott. De lehet, hogy meg se ette, de akkor nem tudom hová tűnt. Tegnap Moncsi meglátogatott, jó volt emberi szót hallani ennyi idő után.Vagyis szombaton délután kimozdultam, de csütörtök óta csak ez az egy program volt. Különben itthon vagyok, és nézek ki a fejemből, és nem szólok senkihez, max. telefonon. Meg is nézhetem a számlámat a jövő hónapban, de nem bírok most mást csinálni. Rohadt érzés, hogy tőlem függetlenül jön a szorongás, szívdobogás (kémiai úton), és ezzel harcolok egész nap. Mert ugye nemrég még belülről ismertem ezt az állapotot, és tudom, hogy ez már nem én vagyok, de nem tudok mit csinálni, ha egyszer ilyen szarokat kell szedni. Az állandó fájdalom sem vidít fel igazán. Bámulom a tv-t, és hányingerem van ezektől az emberektől, ugyanis belenéztem a tv2 maunika sójába, amit valami josi barát vezet vagy mi. Kár volt. Komolyan az tartja bennem a lelket, hogy vannak barátaim, és ők most nagyon boldogok, szerveznek, terveznek, szeretik egymást. És ennek én is örülök. Persze kicsit irigy is vagyok, de ezt most nézzétek el nekem kérlek. Bárki az én helyzetemben arra vágyna, ami nekik jó ideje megvan. Még akkor is, ha ez most önsajnálat.

2010. február 7., vasárnap

Beszámolás

Úgyis tudom, hogy kíváncsiak vagytok...
Szóval ez elején volt egy kis fejetlenség, a szervezők szuperul vokáloztak egymással, persze csak fojtott hangon. De végül mindenki leült a helyére, és csengő, és rapidrandíííí! Eskü ezt mondták. A srácokat nem akarnám itt kibeszélni, aranyos, kedves pasi volt mind. Kicsit furcsa volt, hogy olyan szervezett az egész, de sztem nagyjából mindenki simán vette. Valahogy nem tudtunk ezzel a 7 perccel mit kezdeni, sokszor csak úgy belecsaptunk a dumába (pl. forgalmi dugókról beszélgettünk). Ami tök jó, ha van még utána 1,5 óra beszélgetni. De nincs, úgyhogy sietni kell hamar....gyors váltás, és megpróbálni a legtöbb infót lehúzni a másikról. Pedig sztem nem ez a lényeg. A forgalmi dugók közben is kiderül ki szimpi és ki nem....Aztán ha az, majd megbeszélünk mindent egy következő alkalommal. De pozitv élmény volt teljesen.

Más! Újabb betegséggel bővült, az eddigiek amúgy sem csekély sora. Magyarul az arcidegzsába névre hallgat, latinul facialis neuralgia. Na ilyet csak az ellenségeimnek. Még nekik se. Nincs ember aki ezt a kínt megérdemli. Ezzel vallatni lehet! Este már fájdogált, aztán éjjel már nagyon, és hajnalban....Arra ébredtem, hogy leszakad a bal arcom, konkrétan fetrengtem és vinnyogtam. Iszonyatos fájdalom. Aztán reggelre egy kis sajgás maradt, de már érzem, hogy jön vissza a kín. De ha igen, húzok az ügyeletre a Jánosba. Fül-orr-gége, jupi.

2010. február 2., kedd

Szívjá gázt!

Néha meg szoktam nézni a szűk környezetem levegőminőségéről készülő térképet. Ma ezt mutatta:




Megnéztem az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat értékelését is, íme:




Jól látszik, hogy az egészségügyi határérték kétszeresét, sőt, egyes helyeken a 377%-át szívjuk be például nitrogén oxidokból. Ennek ellenére az ANTSZ szerint a levegő minősége elfogadható (lehet, hogy az átlagolás miatt van, vagy egyéb okból, mindenesetre a rendszer hibáját jelzi, hogy ez alapján az ember simán levinné a térre játszani az utódait).


2010. január 16., szombat

Begyöp

Én tudom, hogy nem várhatok sokat másoktól, de azért ez kezd szar lenni. Tényleg. Persona non grata vagyok a legjobb barátom (sőt barátaim) életének egyik legfontosabb történésekor. És mi a bűnöm? Csak az, hogy szerettük egymást, aztán egyszercsak már máshogyan szerettük egymást, és végül elváltak azok a útjaink. De most is vannak közös utak, igaz másfélék, de nekem fontosak. Vagyis nemcsak nekem. Miért képtelenek ezt mások felfogni? Most igenis fröcsögni fogok! Élik a begyöpösödött, szar életüket, osztják egymást, alázzák egymást, csalják egymást, pletykálkodnak, rosszindulatúak....Ami engem nem zavar, mindenki úgy cseszi el az idejét, ahogy akarja. A baj az, hogy képtelenek felfogni az olyan emberi és párkapcsolatok mélységeit, mint ezek. De ha már nem értik, legalább kérdezzék meg miről van szó. Nem ők kívülről eldöntik mi a szitu -persze mindneki magából indul ki- és gyűlölködnek. És ami a legrosszabb, hogy mégcsak nem is én hallgatom, hanem ők. És elrontják a szájízét a szervezésüknek, és az örömüknek, és emiatt kinyílt a bicska a zsebemben.
Komolyan elgondolkodtam, hogy egyesével felkeresem őket, és megbeszélem velük. Teszek egy kísérletet a normális hangú emberi beszélgtésre. És ugatás befejez!

2010. január 10., vasárnap

Séta




Kicsit sétáltunk a Dunánál...

2010. január 6., szerda

Pirosság

Már másodszor támadja meg a kókuszunkat valami piros. Nem tudjátok, mi lehet ez? Piros penész? Vagy valami baktérium? Vagy csak elszíneződés? Ez az adag egy éjszaka alatt lett ilyen. A második kép mikroszkópon át készült, azon se látszik semmi.




2010. január 4., hétfő

Mit tehet a sejt?

Kaptam nemrég egy körímélt, melyben egy videó linkje volt. A videó készítői arra buzdítottak, hogy tegyek valamit a globális felmelegedés ellen. Elgondolkodtam, hogy mégis mit tehetnék. Megnéztem egy ide vonatkozó honlapot is, amely a következőket ajánlja:

Mértékletesen vásároljunk!
Kicsit érdemes odafigyelni, bár a magyar emberek nagy része így is mértékletes, mert nem teheti meg, hogy felesleges dolgokat vegyen. Meg aztán a megkeresett pénzt egyszer úgyis elköltjük.

Takarékoskodjunk az energiával!
Ezt is meg kell próbálni. De azt azért jó ha tudjuk, hogy egy energiatakarékos izzóval havi 50-200 Forintnyi energia takarítható meg. Ez nem túl sok, de azért valami. Csakhogy maga az izzó drágább a hagyományosnál, részint azért, mert több energia kell az elkészítéséhez.
Fűtés. Most épp egy panellakásban vagyok, ahol semmi beleszólásom abba, hogy mennyi energiát kapok, és hogy mennyit fizetek érte. Ugyanennyi lesz a számla, ha kicseréljük az ablakokat, ráadásul egy új, dupla műanyag keretes ablak elkészítéséhez rengeteg energia kell, és sok kőolaj.
Ami még durva: itt a panelban (és általában a lakásokban) eseményenként 4-5 liter ivóvízzel húzzuk le a vécét...

Használjunk megújuló energiaforrásokat!
Hát ez a lakásban megint csak problémás. De ha kertes házunk lenne, valószínűleg akkor sem tehetnénk meg, hogy átálljunk, mert a föld- és napenergián alapuló rendszerek messze nem gazdaságosak, és hatalmas a bekerülési költségük.
Az autónk a benzint szereti. Vehetnénk egy újat, ami kevésbé szereti, de gondoljunk bele, hogy mennyire terheli meg a környezetet 1 db autó elkészítése! Fémgyártás, olvasztás, megmunkálás, festékek... A konnektorba dugható kocsi jó, mert nem ott füstöl, ahol van, hanem ahol az erőmű van. A hidrogénhajtású pedig még nem elérhető.

Óvjuk, gyarapítsuk a növényzetet!
Szoktunk venni cserepes virágot.

Termeljünk kevesebb szemetet!
Sörből üvegeset veszünk, a tejet sajnos nálunk műanyag-papír hibrid dobozba csomagolják. Ez nem mindenhol van így! A vizet is műanyagba rakják, amit el szoktunk vinni a szelektív lerakóba. A szupermarketekben nejlonzacskót adnak (az USA-ban már vagy 40 éve papírzacskóban hordják haza a kaját).

Váljunk vegetáriánussá!
Vagy egyből mindjárt nem is eszem semmit, akkor egy-két héten belül drasztikusan lecsökkenek az általam okozott természeti károk (persze ha temetnek, és nem hamuvá égetnek).


Nem a környezettudatosság ellen beszélek, inkább csak elkeserítően kevés lehetőséget látok. A magam szintjén továbbra is próbálkozni fogok, de túl nagy eredményt nem szabad várni. Nagyot az USA és Kína tudna lépni, ha komolyan vennék az ügyet, és ipari méretekben csökkentenék a károsanyag-kibocsátást.

2010. január 2., szombat

2010

Egy Lénárd Sándor idézet a kerek évfordulóra:

"Az óráknak valahol száma van, a napoknak neve! Semmitmondó számok, semmitmondó nevek... Öt óra? Fél hat? Hétfő? Kedd? Huszadika? Hányadik év, micsoda után? Mi minden előtt? ... Évmilliókat töltött az emberiség a földön, jégkorszakokat élt át, kitalálta a nyílhegyet, felfedezte a búzát és még a számokat is. De azt már nem láthatta előre - hisz káoszban élünk -, hogy számok fogják uralni kései unokáit, unokái napjait, óráit, hogy végül mindenki számol, számít, csak hogy abszolúte biztos dolgot mondjon olyasmiről, amiről senki sem tudja, hogy mi. Elég tudni, hogy pár száz vagy néhány ezer megmaradt napból egy új kezdődött meg."

Elgondolkodtató. Persze a dél-amerikai őserdőben könnyű így élni :)

2009. december 31., csütörtök

Nesze, még idén

Nem akartam már szidni a népet idén, de a mai adag rossz hír után nem tudok evritingizoké állapotba kerülni, úgyhogy mégis csak megteszem.
A gondolat, mely szerint az általános iskolai oktatásra kiadott milliárdokat nagyrészt feleslegesen öntjük ki az ablakon, Kopertától származik.
Tegnap a spár üvegvisszaváltójánál álltunk, és a nénit figyeltük, aki minden egyes üveg után megnyomta a zöld gombot. A szeme magasságában, kissé balra előtte 3 cm-es betűkkel volt kiírva, hogy a gombot csak az utolsó üveg után nyomjuk meg. Így legalább lett jó sok cetlije. Mi meg épp ráértünk.
Este a moziban a helyünkön ült egy fiatal pár, pedig ennél egyértelműbb számozást ritkán látni. Minden szék oldalán egy szám és egy nyíl, hogy az melyikre vonatkozik. Miután sikerült leülnünk, a mellettünk ülőkhöz mászott be egy jegyszedő lány (már ment a film), hogy tudassa vele, rossz sorban ül. Miután ezt jól megbeszélték, a lány kiment. Hamarosan megérkezett az ülőhely jogos tulajdonosa, a srác kiment, ők bejöttek.
Hazafelé még ketten rákürtöltek a D által vezetett autóra, mert éjjel fél 12-kor nagyon kell valahová sietni, és különben is, mindenki mérje fel időben, hogy ők kilencvennel mennek. A második, 120 kiló izomból álló delikvensnek persze még mondanivalója is volt.
Most tényleg, ha nem tudunk olvasni, számolni, közlekedni, viselkedni, akkor minek ülünk ott 8 évig?
Sajnos az a helyzet, hogy minél kevesebbet érintkezem idegen emberekkel, annál nyugodtabb napom van.

2009. december 27., vasárnap

Ünnepi pörgés

Karácsonykor az ember jobban ráér, például blogot írni, tartja a közhiedelem. Ehhez idén nem sikerült tartanom magam. Persze huszonnegyedike előtt senki nem ér rá, ez természetes, mi is aznap vettük meg az utolsó előtti ezüstlevelűt, és még láttuk, ahogy a közterületesek bezúzzák az el nem adott tételeket. De hogy az ünnepek közötti vasárnapon is dolgozni fogunk, azt nem gondoltam. Hát ilyen ez a magad-uram-élet, nem hajt senki, csak a határidők, de azok annál gonoszabban. Azt olvastam tegnap egy könyvben, hogy nincs az a dollármilliomos, aki ne a kemény munkájának tulajdonítaná a vagyonát, legalább részben. Én is hajlamos vagyok csokorba szedni a problémákat, amikor a vérnyomásom épp hosszában szétrepeszteni készül a két agyféltekémet (persze dollármillióim sose lesznek). Utólag már máshogy látom a karácsony előtti autólerobbanást és szerelést, a számlázással kapcsolatos utolsó napi rohangálást, a huszonadikai mínusz tizen fokban zajló költöztetést, amikor éppen a célállomás közelében kívánt valaki balesetet szenvedni, az utolsó sportesemény lekésése felett érzett gyötrelmet, a határidős munka hiányosan elküldött szövegét, a két nap alatt megbuggyant halászlét, a feszült hangulatú családi összejövést és sok egyéb apróságot. A legnyugodtabb nap a mai, végigdolgozott volt. Tegnap még kicsit felhúztam magam a Gödör béna, fagyoskodtató jegyeladási rendszerén, de a Kaláka és Nyeső Mari feledtette a dolgot.

Most pár napig a billentyűropogásba menekülünk, esténként pedig örülünk a különösen jól eltalált és kedves ajándékoknak. Filoszofihoz hasonlóan nekünk sem sikerült mélyen átélni a karácsonyt. Jövőre jobb lenne egy hétre eltűnni valahol, és csak 24-ére előkerülni. A tennivalókat meg majd rábízzuk a Karácsonyi Famanóra.

2009. december 20., vasárnap

Lelassult a világ

Észrevettétek? Ebben a gyönyörű hóesésben elfelejtettek sietni az emberek. 30-40-el megyünk és nem tűnik lassúnak. Érdekes, amikor az életünk a tét mennyire másodlagos lesz minden. Elmosódnak a határok az emberek között. Úgy hócsatáztam a srácokkal és egy kollégával, mintha én is újra gyerek lennék. És csak esett-esett-esett, és bárcsak ilyen lenne egész télen. Felváltva napsütéssel. :) Főleg, amikor éjjel jöttem hazafelé...Egyszerűen csodálatos volt. Amúgy is nagyon elvarázsolt állapotban voltam/vagyok. A pénteki drámázás, "beszélgetés" valakivel, aki már nincs itt...Aztán szombaton egy szuper tollas után egy mély emberi beszélgetés valakivel, aki szerencsére még nagyon is itt van. Fájdalom és szomorúság, de egyben bizalom és erő is azokban a szürkés-kékes szemekben. Most először figyeltem meg, milyen szépek. :) Klassz este volt.
Hatalmas alvás után csavarogni akartam egyet. De nem a zsufis Normafán. Két ilyen este után képtelen lettem volna elviselni a sok hülye embert, ordibálást, tolakodást. Kellett az egyedüllét, nem akartam visszajönni ebből az állapotból a földre. A kocsival nem volt egyszerű kiállni, a szomszéd nélkül nem is sikerült volna :) De ha már sikerült, gyorsan elvittem az ebugattákat havazni. A hó csak úgy szikrázott a napsütésben, és komolyan térdig ért. Az angyalkázást hamar megbántam, mert a jeges szélben 2 pillanat múlva már nem is éreztem a vizes gatyában a lábamat. De nem bírtam ki! Ugráltam, mint egy gyerek, hangosan nevettem és kiabáltam, versenyt futottam a kutyákkal. Donci a fejével túrta a havat, hempergett, csóvált. Szotyi magasba kapkodott lábakkal galoppozott, mint egy bemutatós paripa. És persze gyűrték egymást ezerrel. Íme:


2009. december 8., kedd

Hal

Egy kis beszámoló a hétvégéről.....
Szóval Halason nyomultunk. Kiskunhalasról azt kell tudni, hogy ott minden vagy halas vagy csipke. Halas bútor, halas autó, halas nemtommi, ill. Csipke butik, csipke ABC....stb. És van Csipke múzeum is, amit természetesen megnéztünk, mert kultúra vagy mi. És mellesleg csipkésre áztattuk a seggünket a halasi termálfürdő Csipke gyógyvizében, amit a Halasvíz kft. üzemeltet, és mindez közvetlenül a Csipke hotel mellett van, ahol meg laktunk :-D
Volt szauna, szoli, masszázs, gőzkabin, meleg víz, hideg víz, meg k..va meleg víz is. A fürdőnek komoly szabályzata van. Nem szabad a néni-bácsikat fejbe dobálni, a fürdőbe állatot vinni (pedig Szoty-Don hogy élévezte volna), és nem fürödhet a fürdőben olyan ember, akinek nagy kiterjedéssel járó, vagy undort keltő betegsége van. El sem akarom képzelni mire gondoltak. A lényeg, hogy a két nap végére már remélhetőleg eléggé alkálihidrogénkarbonátos lettem én is. Ami jó nekem biztosan.
A legjobb pillanatok voltak:
- öreg bácsi feneke félig kint a gatyából, vagy inkább 3/4 (de édi volt a kis öreg :-D)
- a nyilvános hajszárítónál a mellszőrzetét szárító pasas (szerencsére a fanszőrzetét nem)
- és a helyi bolond (Joe elnevezte halasi csipkebetyárnak), aki nagyon örült nekünk lányoknak, és gyorsan megosztott velünk két fontos infót:
1. A tenger mellett jól élnek a papok, mert sötétedés után kezdődik a felovasás.
2. A japánoknak is jó, mert kis papírházakban laknak.
Ja de kaptunk tőle szaloncukrot.
Ismét rájöttem, hogy fasza dolog ez, de majd kb. 40 év múlva fogom igazán élvezni. Persze kipihiztem magam, de ha még egy napot áznom kell, hát nem állok jót magamért. :-))))

2009. november 25., szerda

Légyszi segítsetek

Először is, éljen minden blogtárs Katalin :)

Másodszor: Ma lesz az alapítvány (bhrg.hu) a tv2-n Az Ügy című műsorban. Jövő kedd éjfélig lehet ránk szavazni, ha elég szavazat lesz kapunk 5 millió forintot. Nem kell mást tenni, mint felhívni a 1771-et (200 Ft egy hívás) a kövi néhány napban néhányszor mindenkinek, és még azok ismerősének is. Lécci-lécci!
http://tv2.hu/Cikkek/2009-11-17-az_ugy_osz

Harmadszor pedig, híres lettem ismét: http://csikysystem.wordpress.com/

Tudom, tudom Z, már elmondtad, de sügér vagyok! Nem tudom hogyan kell, hogy kattintható legyen a felirat, és ne kelljen másolgatni a weblapcímet :(

2009. november 23., hétfő

Hétvége

Péntek, a nem titkos titkos társasparti Tomcsinál. A 10-es amazonos, fürdős kurvás társast játszottuk, mondanom sem kell ki nyert....A másodikat már be sem fejeztük, mert elhúztak haza a csajok, csak én maradtam. Még kb. 10 percig bambultuk a falon lévő mozgó képet (TV), majd mikor Tomcsi a 3. "Adsz egy törölközőt?" kérdésemre sem reagált, azt gondoltam ideje aludni menni. A panel az dögmeleg, aludni nem lehet. Csak hülyeséget álmodni dr House-al, akiről már álmomban is pontosan tudtam kit takar a való életben. A többi no comment, de nem tudom hová tenni az álmot. Meg kell fejtenem a tudatalattim jelzéseit. Persze volt az este folyamán egy-két elkapott furcsa mondat, ami befejezetlenül maradt. Az ment bennem tovább, nem épp pozitív kicsengéssel :(
Szombaton hajnali kelés, és utána SMR tanácsadói. Itt eleget teszek a szerződésben foglaltaknak és megírom, hogy bizony SMR tanácsadó lett belőlem :) Jó volt!
Este azután családi. Mondhatnám, hogy a szokásos, de nem. Apu nagyon készült nekünk. Kiírt DVD-re egy csomó régi videókazettát (szalagavató, zenegála, utsó tanítási nap), továbbá szülinapi salsazenével is készült, és jól megtáncoltatott a nagyikám örömére. Majd elmentem az autómért, vagyis vittek anyuék (halálfélelem...) :) Kicsit lementem hídba, de kicsengettem.
Vasárnap de. múltidézés a DVD-vel....Hát jót bőgtem ismét. Nagyikám és nagypapa :) Ők már nincsenek velünk fizikai értlemben, és jó volt őket látni a képernyőn. Pont vasárnap volt a nagyim szülinapja. És hogy néztek rám a szalagavatón!!!! Én sügér akkor nem vettem észre....Apu is, amikor velem táncol. Ez magáért beszél, jó volt látni. És persze Z is tudott nézni nagyon, Marci meg hosszú hajú és az Eszterrel járt, és Gerda is rajta van. Aztán nagy kutyafuttatás, két labdából kettőt elhagytunk. És láttam egy nagyon kicsi pónilovat, akkora volt, mint egy kutya.

2009. november 17., kedd

Tollas szabályok


ÉRVÉNYES JÁTÉKTÉR FELÜLETEK

Egyes játékban adogatásnál az érvényes felület az elülső adogatóvonal, a megfelelő (jobb vagy bal) oldali belső oldalvonal, az alapvonal és a középvonal által határolt terület. Az adogató és fogadó játékos saját térfele érvényes felületének bármely pontján állva végezheti el az adogatást illetve a fogadást, azonban vonalra nem állhat.Egyes játékban, labdamenet közben az érvényes felület a háló, a belső oldalvonalak és az alapvonal által határolt terület.Páros játékban adogatásnál az érvényes felület az elülső adogatóvonal, a megfelelő (jobb vagy bal) oldali külső oldalvonal, a belső alapvonal (páros adogatóvonal), és a középvonal által határolt terület. Az adogató és fogadó játékos saját térfele érvényes felületének bármely pontján állva végezheti el az adogatást illetve a fogadást, azonban vonalra nem állhat. Az adogató és a fogadó partnere saját térfelének bármely pontján állhat, de elhelyezkedésével sem partnerét, sem az ellenfelet nem akadályozhatja a kilátásban. Páros játékban, labdamenet közben az érvényes felület a háló, a külső oldalvonalak és az alapvonal által határolt terület. Ezen belül a játékostársak tetszés szerinti sorrendben üthetik meg a labdát, azonban egy játékos nem érintheti kétszer egymás után a labdát, és a partnerek nem üthetnek kzvetlenül egymás után a labdába úgy, hogy közben az ellenfél valamelyik játékosa ne érintette volna azt.

2009. november 15., vasárnap

Szivárványhíd

Több kutyás fórumon ill. könyvben találkoztam mostanság a Szivárványhíd kifejezéssel. Nem tudtam mit jelent, csak azt, hogy az eltávozott kutyulik mennek át rajta. Utánanéztem. És persze erről eszmbe jutott az összes eltávozott négylábú (Zsigmond, Jenőke, Blöki, Frigyókám, Edukám, Sir Francis Drake és Kalóz Jack), és persze azok is, akik még itt vannak. Nekik nem lehet semmi bajuk! Akkorát bőgtem, hogy csak na! :D

"A Menyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.
A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.
Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.
Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.
Együtt mentek át a Szivárványhídon."

2009. október 29., csütörtök

Királylány

Ma királylány voltam. És nem a leköpött fajta, mint legutóbb... Voltam egy gyereknél háznál dolgozni, és utána meghívtak egy vacsira majd játszottunk. Én voltam a királylány, kaptam koronát, nyakláncot. 6 éves lovagom megküzdött az engem fogvatartó sárkánnyal (anyuka), megmentett és utána feleségül vett. :D:D
Más. Ki csodálkozik azon, hogy az egyik kutyám bajusza, a másiknak meg az orra festékes?? Hm? Senki? Gondoltam :D