Nem az Eddie Murphy-film, hanem ennyi ideje nem hagytam el a lakást, már megint. Elég nehezen viselem, nagyon hisztis vagyok, jó lenne valami kétkezi munka, vagy legalább utazni, szervezni valamit. Esetleg sportolni, de ahhoz némi pénz kell, és idő (még mindig egyik sincs). Régen ilyenkor legalább a kertbe kimehettem futni egyet valamelyik kutyával. Ez a mai meleg jól előhozta belőlem a kertbe vágyódást, úgy taszít a számítógép-szék, mint egyik déli mágneses pólus a másikat. Tudtam előre, hogy a suli után vár a nyelvtanulás, viszonylag szoros határidővel. Ahhoz viszont messze van még a vizsga, hogy lássam a végét, hogy lehessen számolni a napokat. Nem tudom mi lesz tavasszal, ha majd csicseregnek az ablak előtt a szárnyasok, és besüt a nap az ablakon. Nem jó mindig csak várni valamit, megkeseríti a mindennapokat. De valahogy mégis nagyon régóta erről szólnak a mindennapok: ha meglesz a vizsga, ha meglesz a kert, ha tavasz lesz és meleg, ha lesz egy kis maradék pénz, ha lesz rendes munka, ha kicsit több lesz a szabadidő (hm, jó hosszú sor), akkor, na akkor mondhatjuk majd, hogy "Megálljunk, mert itt van már a Kánaán!"
Addig meg szivacs.
2 megjegyzés:
nekem arról is, ha lesz egy társam! ezt ti már kihúzhatjátok, nagy dolog!
Ez igaz.
Megjegyzés küldése